Balatoni bringatúra - 4. nap - Tihany és az utolsó embert próbáló tekerés (2008.08.03.)

Hajnalban ismét a menetrend szerinti első vonatra ébredtünk, már meg sem lepett. :)

Putyó 1/2 8-8 körül kezdett el ébresztgetni kávéval és reggelivel. Halálosan kimerült voltam, minden porcikám túlterhelt volt és fájt. Alig bírtam összeszedni magam. Putyó nagyon drága volt, boldogan próbált lelkesíteni, hogy menjünk fürdeni. Megittam a kávémat, összekapartam magam és mentünk csobbanni.

Ringat a víz

A kemping

Remek ötlet volt ez így kora reggel, a víz nagyon finom volt, rajtunk kívül nem fürdött még senki és remekül szórakoztunk. :) Nagyon sajnáltuk, hogy ez már az utolsó napunk Balatonon.

A fürdőzés után megreggeliztünk, kifizettem a szállást (ekkor tudtam meg, hogy ingyen át lehetne menni a szomszédos strandra.... aha, hát azért fürdenek itt ilyen kevesen a kemping strandján!) és tábort bontottunk. A felcuccolt bringákat még letoltuk a partra, csobbantunk egy utolsót és 11:00 körül útnak indultunk. A kijárat felé menet még betértem a kemping mellékhelyiségére, s mikor kijöttem, megtörtént a baj: valahogy megcsúsztam a kövön és megrántottam a jobb combom teljes hosszában. Gondolom már annyira el voltak fáradva az izmaim, hogy nem kellett neki sok. Nagyon égett és nagyon fájt és nagyon szenvedtem és nagyon nem tudtam kihúzni a lábamból a rándulást. Nem volt mese, így kellett elindulnunk. Ahhoz, hogy rátérjünk a bicikliútra, egy nagyon hosszú és meredek emelkedőn kellett feltekernünk. Kb. a 3/4-énél feladtam, annyira fájt a lábam. Inkább feltoltam a bringát. Putyó szerint aggodalomra semmi ok, inkább már csak lejteni fog az út, hiszen idefele milyen sok volt az emelkedő! A jóslata sajnos nem vált be, volt emelkedő és lejtő is bőségesen. Megcéloztuk Tihanyt, hogy megnézzük, mennyire vészes az út, aztán majd vagy felmegyünk, vagy nem.

Balatonakali - Tihany 15,4 km

Mikor odaértünk, valahogy fel sem merült a kérdés, ráfordultunk az útra és nekivágtunk. Emelkedő 15 km-en keresztül! Nem kicsi, nagy! Nagyon szenvedtem. Nagyon fájt a lábam és rettenetesen perzselte a nap a leégett hátamat és vállamat (persze fürdőruha-felsőben tekertem). Annyira, de annyira szerettem volna, ha nálam van a vékony, fehér, lenge, hosszú ujjú ingem! Legközelebb mindenképpen viszek magammal ilyet. Sajnos csak trikóim voltak, már azok sem tiszták, nem is védtek volna sokat. Valahol félúton meghúztuk magunkat egy pici fa pici árnyékában, hogy megpihenjünk, akkor készült ez a kép visszafotózva:

Erről jöttünk

Putyó szerint egy vadiúj bicikliúton jártunk, 4 nappal ezelőtt még nem volt itt, látszott, hogy friss. :)

Felfelé találkoztunk egy nagy táblával is, ami az Echo éttermet reklámozta, hatalmas betűkkel hirdetve, hogy étkezési utalványt és üdülési csekket elfogadnak. Remek, megvan, hogy hol ebédelünk! :)

Mikor felértünk Tihanyba, az egy leírhatatlan boldogság volt. ....és amit ott láttunk, az meg a leírhatatlan gyönyörűség! Először is ott a Belső tó, ami felülről csodaszép és úgy tűnik, viszonylag érintetlen a környezete. Aztán karbantartott, nádfedelű kőházak, hangulatos utcácskákban. Aztán a Paprikaház,

 az Apátság,

a parkok, mindenütt levendula,

 
és az a Panoráma, amilyet sehol máshol nem látsz!

Elmondhatatlanul, leírhatatlanul, szívet szorongatóan gyönyörűséges! Ha egyszer meghalok, szórjatok a Balatonba! Mit nekem Adria, meg Horvátország, meg Görögország, meg Tunézia! Nem is akarok már oda menni, mikor itt van ez! Ezzel nem lehet betelni!

Mikor már túlcsordulásig gyönyörködtük magunkat, az Echo éttermet is felfedeztük, így eltoltuk arra a bringát, hogy megnézzük magunknak. Meglepő módon ott volt, ahol a visszhang. :)

Nem kajabáltunk a kijelölt helyen, de mást hallottunk próbálkozni és én személy szerint nem észleltem A Visszhangot. Valahol azt olvastam egyébként, hogy a beépítések miatt eltűnt/eltűnőben van.

Az étteremben a pincér nagyon készséges volt, megmutatta, hogy hova támasszuk árnyékba a bicikliket és helyet is találtunk, ami a kerítés mellett volt, így jó ebédhez szólt a panoráma. :) A pincér nagyon udvarias volt, vicces és kedves, egyáltalán nem éreztem magam úgy, mint aki szakadtan és izzadtan és lestrapálva üldögél egy ilyen gyönyörű helyen.

Rendeltünk kis fröccsöt, és közben a választás is viszonylag hamar megszületett: Balatoni halászlé (990,-) és kétszemélyes haltál (kb. 5.200,-).

Azt hiszem felesleges ecsetelnem, mennyire finom volt. :) Újabb régi vágyam teljesült, megkóstoltam a tintahalat és a békacombot is. :)

Az ebédünket megkoronáztuk egy kávéval és egy gesztenyepürével, majd otthagytam kb. egyhavi étkezési utalványomat (kb. 10.000 Ft-ot), de egy percig sem sajnáltam, mert megérte. ... és egyébként nem volt drága hely, reális árakkal dolgozott szerintem.

Nagyon fájó szívvel indultunk tovább, nem akaródzott otthagyni Tihanyt, de menni kellett, ha el akartuk érni a vonatot. Vásároltunk még emlékbe két képeslapot, meg tihanyi levendulaolajat és legurultunk Tihanyból. Irány Balatonfüred.

Tihany - Balatonfüred 7,9 km

Szinte meg sem álltunk Füredig, legalábbis emlékeim szerint valahol ott néztem először az órámra és állapítottam meg, hogy mindjárt megy a vonat, nem fogjuk elérni. Próbáltunk belehúzni, de elég nehéz volt a bicikliúton birkaként sétálgató emberektől, illetve az én sávomban velem szembe tekerő házaspároktól és még sorolhatnám. Majd felrobbantam, úgy felidegesítettem magam rajtuk. A vonatsín itt kivételesen nem az út mellett húzódott, így fogalmam sem volt, hogy merre is kéne felfordulni. Megálltunk megnézni a térképet, már csak 4 percünk volt. Putyó megmutatta, merre: bazi nagy emelkedő, autók között. Ott fent van az állomás. Mondtam, hogy hagyjuk, de ő azt mondta, próbáljuk meg, hátha késik a vonat. ....és belevágtunk az utolsó emelkedőbe, embert próbáló sprintbe. Most nem szabadott megállni, nem fújhattam ki magam, nem fájhatott a lábam, nem szabadott elájulni, csak felfele, fel a vonathoz. #&@˘°˘!!%!?§grrhhh!?*.... Valami lila köd elöntötte az agyamat, csak Putyó hátát láttam és eltorzult arccal kaptattam fel az emelkedőn. Ordítva lihegtem ... azt hiszem, ezt egy pornószínésznő is megirigyelte volna. :) Láttam a síneket, láttam begurulni a vonatot, mentem Putyó háta után, egy néni elsápadva torpant meg, ahogy elhajtottam mellette és csak ennyit hallottam: szegénykém...

A bringatároló vagon szerencsére a vonat legelején volt, kívülről nem nyitható tolóajtóval. Putyó kopogott, semmi, én vadul dörömböltem rajta. Egy srác kinyitotta az ajtót, Putyó megkérte, segítsen felvenni a bringát. Aztán én is előre mentem, próbáltam segíteni, de azt sem tudtam, hogy hol vagyok, mi van. A csomagokat így persze megint nem tudtuk leszedni, a bringát alig bírtuk el, Putyó sem volt valami beszámítható állapotban. Felszálltunk, elindult a vonat, még mindig hangosan lihegtem, de azért gondoltam megkérdezem a srácot a biztonság kedvéért, hogy jó helyen és jó irányban vagyunk-e Budapest irányába. :) Igen. Kezem, lábam, fejem remegett és majdnem elbőgtem magam. Putyó megdicsért, hogy ügyes voltam.

Elrendeztük a birajokat és leültünk az első lehajtható székekre a tároló után egy kis beugróban, a szutyokba, a mocsokba. A MÁV felkészületlen volt, a következő megállókban megtelt a bringaszállító, volt, aki már fel sem fért oda, más megoldást kellett találni. Felháborító volt. Ezért fizetsz, hogy bűzben, szutyokban, mocsokban, zsúfoltan, állva, földön ülve utazzál. Zsúfolásig tele volt a vonat.

Végül "csak" 20 perces késéssel beértünk a Délibe, összeszedelőzködtünk és hazatekertünk. A Moszkva tér csak a forgalmas Krisztina krt-on volt megközelíthető, a bicikliúton majdnem felkenődtem egy elsőbbséget meg nem adó autóra, máshol egy roma bandát kellett lecsöngetnem az útról. Nem tudtam koncentrálni, büdös volt és zaj, sírni tudtam volna, hogy haza kellett jönni. Újra itthon.

Mai teljesítmény: Balatonakali - Tihany - Balatonfüred 23,3 km

U.I.: Itthon ráálltam a mérlegre, a végeredmény: 4 nap alatt -2 kg, feszesebb fenék, feszesebb comb, összesen 139,8 km megtett távolság, emelkedők fogalmának átértékelése, +2 törött küllő, egy hét sánta bice-bócaság és rengeteg élmény. :)