Szerzői jogok

Creative Commons Licenc
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható. De mielőtt megosztanál, felhasználnál bármit is az oldalról, kérlek, hogy egyeztess velem is.

2012. július 25., szerda

Kirándulás a Tihanyi-félszigeten - 2012. nyaralás I., 5. nap (2012.07.25.)

Nagyon vártam ezt a napot, hogy viszontláthassam a csodás tihanyi panorámát és csatangolhassak a félszigeten. Először és utoljára 2008-ban jártam itt Putyóval, balatoni bringatúránk záró napján. Ekkor csak az Apátság környékén jártunk, nem is gondoltam, hogy milyen túralehetőségeket rejt magában a helyszín.

Tegnap este úgy váltunk el Anyuval, hogy reggelre meglátja, mennyire viselte meg a nagy sétánk a Kishegyre és ettől teszi függővé, ma velünk tart-e. Szerencsére nagy megrázkódtatás nem érte, kicsit érezte a tagjait, de nem maradt a szálláson, csatlakozott hozzánk ma is.
A reggelt egyből egy kiadós sétával indítottuk a Balatonszemesi vonatállomás irányába (mint utólag levontunk a tanulságot, egy félreértés miatt sikerült a távolabbi állomást megcélozni). A vízparton indultunk el, sok szép madarat láttunk, fotózgattunk.


Séta közben egyre gyakrabban  tekintgettünk óránkra. Kezdett szűkössé válni a rendelkezésünkre álló idő, így ki kellett lépnünk, az utolsó métereket pedig már futva tettük meg, hogy elcsípjük a vonatot. Ez egy laza, kb. 3 km-es bemelegítés volt.
Néhány megállót zötykölődtünk Szántódig, majd újabb, kb. 1,5-2 km-es séta következett a révhez. Tekintettel a nagy forgalomra, folyamatosan ingáztak a kompok (kettő is) a két part között. A jegyet SZÉP kártyával váltottam meg, majd kifigyeltük, hogy hova fog beérkezni a következő járat és elhelyezkedtünk, hogy majd jó helyünk legyen rajta.

Jön a komp

A kompon természetesen folyamatosan kattogtattuk a fényképezőgépet, míg csodáltuk a tájat

Előttünk a Tihanyi-félsziget

 és ezt partra szállva is folytattuk, így sok szép felvétel született. 

Kerényi Jenő: Tihanyi legenda (Faun) - A tihanyi révnél


A Club Tihany területén átvágva megkerestük a feljáratot, ahol ráléphetünk a Lóczy tanösvény útjaira. (Túránk térképen és számokban nyomon követhető itt. A számadatok nem feltétlen felelnek meg a valóságnak, gyalogos üzemmódban valahogy mindig többet mérnek ezek a kütyük, mint amennyit valójában megyek.)


 A Lóczy-gejzír sétaút az első bemutató sétaút az országban, mely elsősorban a félsziget különleges geológiai képződményeire hívja fel a figyelmet, de az útvonal mentén megismerkedhetünk a botanikai, zoológiai és tájképi értékekkel is a Tihanyi Önkormányzat "Tihany" füzete segítségével. Az összességében 18 km hosszú, több kisebb és nagyobb körúttal hálózza be a félszigetet.” (Forrás: Balaton-felvidéki Nemzeti Park)

Épp, hogy csak kiejtettük a szánkon a gondolatot, mindjárt az út elején találtunk is egy szimpatikus túrabotot Anyunak. Csak kérni kellett és megadatott. :)
Az első állomásunk az Újlaki templomrom volt.


Újlaki templomrom


Itt egy cseppet megszusszantunk, tízóraiztunk, készítettünk pár képet és indultunk tovább. Hamarosan már a Gejzír-mezőkön jártunk, különböző méretű és formájú kőzettömbök között.


 „A Szarkádi-erdő és a Belső-tó között elterülő gejzírmező mintegy hárommillió évvel ezelőtt keletkezett. A bazaltvulkánosságot követő vulkáni utóműködés során forró víz áramlott az egykori felszínre. A hévforrások -hasonlóan a jelenleg Izlandon működőkhöz- időszakos gejzír formájában törtek fel. A forró vízből és a meleg vizű tavakból meszes, kovasavas iszapok csapódtak ki, melyek fokozatosan szilárd kőzetté alakultak. A gejzír működésétől, valamint a víz- és kéregmozgásoktól függően a gejzirit tömeges, lemezes, gyűrt formában szilárdult meg, 100-150 kisebb-nagyobb gejzírkúpot hozva létre. Közülük ma már csak mintegy 50 db látható. A legnagyobb az Aranyház gejzírkúp, mely nevét a tömegesen rátelepedett sárga színű zuzmóról kapta. A gejzírkúp tetejéről a Belső-tó és az ősközség felé esik szép kilátás.” (Forrás: utazzitthon.hu) 

Borzvár
Az igazi szenzáció az Aranyház gejzírkúp volt, amire fel is kapaszkodtunk egy nagyobb pihenőre.


Aranyház gejzírkúp


Panoráma megörökítése az Aranyház gejzírkúpon


Innen csodás kilátás tárult elénk a Belső-tó és az ősközség irányába.

Panoráma Aranyház szikláiról


A közelében egy kőzetbemutató is megtekinthető.

Kőzetbemutató

Az erdős részek egyébként egy cseppet csalódást okoztak nekem. Szerintem nincs megfelelően gondozva, rengeteg az elburjánzott akác és az ecetfa...
A Belső-tó partja igazán hangulatos volt a szürkemarha gúlyával, kerékpárosokkal és sétálgató emberekkel.


Belső-tó partján

Egy barátságos büfé is várt itt minket, ahol elhörpöltünk egy finom kávét. Benéztünk a Levendula-házba is, és a büfében elfogyasztottunk egy pohár isteni finom levendula szörpöt. Elég borsos áron adnak egy üveggel, így azt nem vásároltunk, de mindenkinek ajánlom, hogy kóstolja meg!
Innen felsétáltunk a Bencés Apátsághoz,

Bencés Apátság


ahol csalódottan tapasztaltam, hogy a visszhanghoz vezető sétaút mentén építési munkálatok folynak, így a csodás panorámát csak egy kis részen volt lehetőség élvezni, ahol nem kis tolakodás volt, hogy mindenki tudjon készíteni egy-két képet. Nekem is sikerült. :)

Panoráma az Apátság elől
Erzsike fagyizójában tartottuk a következő nagy szusszanást, itt elfogyasztottunk egy jól megérdemelt 4 gombócos fagylaltkelyhet (ibolya fagyi!!! :) ) és megtanácskoztuk a továbbiakat. Anyu ekkorra már meglehetősen elfáradt, nem szokott az erdei, dimbes-dombos terepviszonyokhoz (jelzem, 10-11 éve még lenyomta a Camino egy nagy részét). Azt javasolta, hogy mi nézzük még meg, amit szeretnénk, ő meg elfoglalja magát, majd visszamegy a hajóállomásra Vili vonattal és találkozunk valahol. Minket már csak a Barátlakások érdekeltek főleg. A térkép alapján úgy okoskodtam, hogy szintkülönbségre már nem kell számítani, és már csak kb. 2 km-t kell sétálni, így megfűztem Anyut, hogy mégis tartson velünk.
Útnak is indultunk, hamarosan már a Kálváriánál jártunk.


Kálvária, háttérben a Bencés Apátság
Innen viszont hosszasan ereszkedtünk lefelé egy lépcsősoron, ami azt helyezte kilátásba, hogy mégis lesz még szintkülönbség, vissza is kell majd kapaszkodnunk valahol.
Ezt követően fel is hágtunk Óvár sáncaira, ahonnan egyszerűen pazar volt a kilátás, nem igazán lehetett vele betelni. Van olyan része, ahol egyszerre látni a Belső-tavat, a Külső-tavat és a Balatont. Csodás!

Panoráma Óvár sáncairól
Még sokat kellett sétálni, mire elértünk a Barátlakásokhoz, de kár lett volna kihagyni, igazán látványosak és érdekesek.



"Az Óvár keleti oldalán 20 m magas bazalttufa sziklába vájt barlangok sorozata húzódik, ezek az ún. barátlakások. Egykoron feltehetõen azok az orosz szerzetesek lakták, akiket I. András királyunk felesége hozott magával a kijevi nagyfejedelemségbõl.
A cellacsoportokból ma már csak három látható, a többit az 1952. évi sziklaomlás betemette."
(Forrás: www.tihany.me)


Barátlakások

Barátlakások

Barátlakások


Innen már nem volt messze a félsziget egyetlen rétegforrása, a Ciprián-forrás sem, ahol megtöltöttük flaskáinkat. Nagyon finom vize volt.

Ciprián forrás
Hamarosan ismét aszfalt volt lábunk alatt Anyu legnagyobb örömére, aki boldogan hagyta el túrabotját és épp hogy csak nem borult térdre és csókolt földet. :-D



Innen már elég húzós lett volna visszagyalogolni a révhez, úgyhogy buzgón imádkoztam magamban, hogy szerencsével járjunk a hajóállomáson. Legnagyobb örömömre még nem ment el az utolsó sétahajó, várnunk is kellett rá vagy 3/4 órát. Megváltottam a jegyeket SZÉP kártyával, majd várakozás közben sok szép fotót készítettünk.

Tihany hajóállomás


Tihany hajóállomás

A hajókázás nagyon jó ötlet és nagy élmény volt, megkoronázta ezt a szép napot.


Naphíd


Viszlát Tihany!
Legnagyobb szerencsénkre Szántódon is elcsíptünk egy késésben lévő vonatot, így hamar visszaértünk Balatonszemesre. Anyukámat meg kikiáltottam a balatoni napok hősének, amiért előző nap és ma is olyan derekasan helytállt. :)

Mivel nem jártuk be a teljes túraútvonalat, csak egy részét, mindenképpen vissza kell még térnünk pótolni ezt a hiányosságot, hiszen még sok szépség vár ott ránk.

Még több kép ITT

Publikálva: 2013.06.20.

2012. július 24., kedd

Balatonszemes - Balatonlelle, kirándulás a Kishegyre - 2012. nyaralás I., 4. nap (2012.07.24.)

Első balatoni napunkon kicsit hűvös időre ébredtünk. Az ablakunk alatt boldogan fedeztünk fel egy nagy csapat fecskét. Minden reggel ott bandáztak. :)

Fecskék az ablakunk alatt

Szállásadónk, Magdi elmondása szerint olyan, mintha minden reggel megbeszélnék, hogy aznap mi a program, aztán szétszélednek.
A kávénkat a parton fogyasztottuk el, nagy békességben, elégedetten kortyolgatva. Putyó kicsit barátkozott a vízzel és egy hattyúval is.

Putyó a vízben

szállásunk - szobánk a legfelső emeleten
Mivel mi nem igazán tudunk Putyóval megülni a fenekünkön, minden napra szerveztünk programot, bízva benne, hogy Anyu is csatlakozik hozzánk. Mára egy kis kirándulás volt betervezve Balatonlellére, a Kishegyre. Mivel szállásunk Balatonlelle határában volt és azt olvastam, hogy a Kishegy Lellétől 3 km-re van, azt saccoltam, hogy 10-12 km lehet ez a séta oda-vissza. Lépésmérőt felcsatolva, útrögzítőt mobilon elindítva, fel is kerekedtünk a délelőtt folyamán mi hárman (mai sétánk Balatonszemestől a Kishegyig nyomon követhető térképen és számokban itt).
A rögzítéseknek köszönhetően hamar megtudtuk, hogy Balatonlelle központja 5 km-re van a szállásunktól, de azért bíztam benne, hogy nem kell sokkal többet gyalogolnunk, mint amire számítottam. A piros jelzést is megtaláltuk előbb-utóbb, ami a Kishegyre vezet. Talpunk alá vettük hát a Szövetség utcát és mentünk, mentünk, mendegéltünk, néha megálltunk fotózni.


Szent Donát
Egyáltalán nem voltam elragadtatva ettől a turistaúttól. Caplattunk a tűző napon, az autóút mentén, kukoricás és szőlős mellett.

Turistaút az autóút, a kukoricás és a szőlős mentén
Ha kerestünk, találtunk azért látványosságot: előttünk magasodott a Kishegy, hátunk mögött visszavárt a Balaton.

Kishegy

A Balaton visszavár
Szőlős és a Badacsony
Anyu szerint égszakadást, földindulást jósoltak mára, de mi biztosítottuk, hogy jó idő lesz, nyugodtan elindulhatunk. Útközben azért többször huhogta a zápor-eső-zivatart, pedig felhő nem igen volt az égen. Tudni kell, hogy Putyó remekül tud jó időt csinálni, úgyhogy mi bíztunk benne, hogy az időjósok ezúttal is hoppon maradnak, legalábbis minket elkerül a csapadék. :) 
Mire elérkeztünk a Kishegy lábához, már tudtam, hogy kis sétánk lényegesen hosszabb lesz, mint én azt gondoltam. Csak idáig kb. 10 km-t jöttünk. Kicsit lelkiismeretfurdalásom volt, aggódtam, hogy Anyu hogy fogja bírni oda-vissza ezt a nagy távot. Egyelőre jól volt, nyugalomra intett, kicsit megpihentünk egy padnál, majd felsétáltunk a hegyre (tényleg kicsi). 
Időközben ronda felhők gyülekeztek felettünk, Anyu ismét elkezdett felhőszakadást huhogni, mi továbbra is jó időt programoztunk és nem aggódtunk. :)
 A hegytetőre vezető úton több pincészet mellett haladtunk el. Vissza-visszatekintgetve messziről csodálhattuk a Balatont és szép hegységeit.

Panoráma a Kishegyre vezető útról


Nagyon tetszettek a szőlősorok tövébe ültetett rózsabokrok, igazán szép volt az összkép.



Rózsák, szőlős, Kishegy

A hegytetőn pedig már várt minket a hangulatos kis Szent-Donát kápolna.

Szent-Donát kápolna, Kishegy

Kirándulásunk egyik nem titkolt célja volt, hogy meglátogassuk a Majthényi pincészetben Putyó egyik régi cimboráját, aki nyaranként itt dolgozik felszolgálóként. Nem tudtuk a beosztását, nem volt biztos, hogy szerencsével járunk és sikerül őt meglepni.
Helyet foglaltunk a pincészet udvarán, rendeltünk fröccsöt, üdítőt és érdeklődtünk Robi felől. Még nem dolgozott, 16:00-re várták, addig már nem volt sok idő.
A Veltelini fröccs mennyei finom volt, főleg, hogy 16.252 lépés vezetett hozzá. :)

16.252 lépés vezetett a finom veltelini fröccshöz :) 

Miután megpihentünk, felfrissültünk, folytattuk sétánkat a hegytetőre, ahol egy kis játszótér várt minket kilátóval. Hamar megállapítottuk, hogy a kilátóról semmit nem fogunk látni, benőtték a panorámát a fák. Nem értem, hogy miért nem tartják karban, miért nem gondozzák, hogy betölthesse funkcióját. :( Letelepedtünk egy asztalhoz, hogy elfogyasszuk késői ebédünket. Ekkor nagy szemekben csepegni kezdett az eső, majd rövid időn belül ránk szakadt az ég (Anyu nyert). Először felmásztunk a fedett kilátóra, de hamar rájöttünk, hogy ott nem szerencsés álldogálni, még belénk csap a villám, na meg be is ázik, így alatta kerestünk fedezéket.

Kishegyi kilátó, menedékünk
A következő kb. fél órát itt töltöttük. Az eső szakadt minden irányból és mi kucorogtunk Anyu esőkabátja alatt (mi nem vittünk, minek az?).

Összekucurodva Anyu esőkabátja alatt


Szakadő esőben
Mikor csendesedett az eső, kimásztunk az esőkabát alól, de még igénybe vettük a kilátó oltalmát. Időtöltésként vizes pókhálókat fotózgattunk.

Pókhálót fotózgatva


Pókháló

Mikor már csak csepegett az eső, kimerészkedtünk a fedezékből, hogy visszatérjünk a Majthényi pincészetbe. Az út saras volt és rendkívül csúszós, külön művészet volt leevickélni rajta  esés nélkül.

Csúszka a sárban

Sarasan, ázott verébként foglaltunk helyet ismét a pincészet teraszán, ezúttal a fedett részen, ahonnan gyöngyörű panoráma nyílik a Balaton irányába. Hangulatos lehet ezt csodálva elfogyasztani egy remek ebédet, finom bort kortyolgatva.

Panoráma a Majthényi pincészet teraszáról

Itt volt már Robi is, sikerült meglepni. Én most ismertem őt meg, Putyóval pedig nagy volt a viszontlátás öröme. Nem tartottuk fel sokáig, jöttek a vendégek, dolgoznia kellett. Kicsit beszélgettünk, elfogyasztottunk egy kávét és elindultunk vissza.
Annak, aki nem akarja ezt a hosszas, kicsit unalmas sétát megtenni a hegytetőre, ajánlom figyelmébe, hogy Vili vonattal - és természetesen autóval - is fel lehet jönni ide. Biztos jó móka és az ára sem vészes (emékeim szerint 1100-1200 Ft körül van a Balatonlelle - Kishegy - Balatonlelle körjárat).
Visszafelé (térképen és számokban egy darabon itt, aztán lemerült a telefonom) nem győztük kerülgetni a csigákat, egyik jobb forma volt, mint a másik. :)

csigusz

Szállásunkon nagyon finom vacsorával vártak minket és még a Balatonról is sikerült egy-két szép képet készíteni.

Balaton kora este
Mai "kis" sétánk kb. a duplája lett annak, mint amit terveztem. Anyu jól bírta, de azért bosszantott, hogy ennyivel többet kellett menni, hiszen másnapra igazán szép kirándulást terveztünk Tihanyba, és nem szerettem volna, ha esetleg a mai nap fáradalmai miatt nem tart velünk holnap.
A lépésmérőm szerint 32.845 lépést tettem meg ma. :)

Még képek ITT.

Publikálva: 2013.02.03. 

2012. július 23., hétfő

Kerékpárral a Balatonra - Agárd-Balatonszemes - 2012. nyaralás I., 4. nap (2012.07.23.)

Először úgy terveztük, hogy Velencei-tóról áttekerünk Balatonszemesre, nem lehet az olyan nagy táv. Térkép alapján kb. 80-100 km-nek számoltam, Putyó 120 km-t hozott ki, betáplálva az útvonalat a számítógépbe. A 7-es úton persze jóval rövidebb lett volna, de nem vagyunk híve a nagy forgalomban tekerésnek, ráadásul talán ki sem lehet menni rá bringával, így csak nagy kerülőúton jutottunk volna át. Kizárt dolognak tartottam, hogy 120 km-t tekerjek, így sajnos csak igénybe kellett vennünk a hőn szerett MÁV szolgáltatásait. :-/
Volt egy olyan tervünk, hogy Seregélyes felé megyünk és Szabadbattyán mellett Tácon megtekintjük a Gorsiumot, de terepen kellett volna tekerni, ahhoz pedig cuccokkal megpakolt bringával már nem volt kedvünk. De érdemes lehet elruccanni oda, ha a tónál tartózkodik az ember.
Végül abban maradtunk, hogy Agárdról áttekerünk Szababattyánba - Székesfehérváron át -, ott  vonatra rakjuk a paripákat és Balatonaligáig elzötykölődünk, onnan pedig ismét két keréken folytatjuk utunk. A tervezésnél figyelembe vettük, hogy minél többet spóroljunk a vonatjegyen, ezért is találtuk ki ezeket az állomásokat, km/tarifa szempontjából nem volt mindegy.
Először egy dél-13:00 körüli vonatot néztünk ki, de hétfő reggel már tudtuk, hogy ezt nem fogjuk kivitelezni, ezért a következő, 15:00 körüli vonatot tűztük ki célul. Búcsúpancsi a fürdőben,  számlarendezés (mindent SZÉP kártyával), táborbontás és irány a Balaton! Jupppiiii! :)

Irány a Balaton!

Székesfehérvárig viszonylag jó bringaút vezet a tótól, jó volt rajta tekerni (útvonalunk nyomon követhető térképen és számokban itt.) 
A városba bejutni izzasztó volt, egy fincsi emelkedővel kellett megbirkózni. Egy darabig jól ki volt táblázva, tudtuk, hogy merre van az irány, de aztán egyre többször kellett megállni gondolkodni, hogy merre is vezet a bringaút és végül le is tévedtünk róla. Mikor újra visszataláltunk rá, kis idő múlva megint letévedtünk róla. Vagy volt tábla, vagy nem, ami végül nem kis bosszúságot okozott nekünk. Az órámra tekintgetve egyre bizonytalanabb voltam abban, hogy elérjük a kiszemelt vonatot. Egyre haragosabbak is voltunk, úgyhogy végül azt mondtam Putyónak, hogy nekem az a pár száz Forint különbözet a jegyárban nem éri meg ezt a bosszúságot és loholást, szálljunk fel Székesfehérváron. Mire megtaláltuk az állomást, majdhogynem ki is futottunk az időből. A szerelvény már bent állt, de tudtam, hogy nem kell kapkodni, mert itt el szoktak időzni kicsit a vonatok. Én buta módon már reggel óta hergeltem magam, hogy nem lesz egyszerű ez a vonatozás. Mindig szívás, mindig utálatos, úgyhogy már eleve ideges voltam, mire a pályaudvarra értünk. Nem kellett csalódnom. A kerékpárszállító kocsi tólóajtós volt, függőleges (a földre teljesen merőleges) lépcsőkkel, belülről bereteszelve, kivülről kinyithatatlan ajtókkal. A közeli személyi ajtó belülről zárva, nehogy fel tudjál szállni és belülről kinyitni a vagon ajtaját. Toporzékolás, totyorgás. Épp jött egy vasutas és segített kivülről kifeszíteni a tolóajtót annyira, hogy hozzáférjünk a belső reteszhez és át tudjuk lendíteni, így Putyó már szét tudta húzni az ajtót. Megnézném, hogy ezeken a merőleges lépcsőkön hogy száll fel valaki egyedül. Ketten sikerült mindent felpakolni úgy, hogy én felszálltam és Putyó feladogatta a bringákat és a pakkokat. 
Azt meg kellett, hogy állapítsam, hogy az elmúlt évekhez képest annyit sikerült fejlődnie a MÁV-nak, hogy most már sokkal nagyobb kerékpárszállító kocsikat indít a Balatonra, de még mindig lenne mit javítani a szolgáltatáson.

kerékpárszállító vagon

Kikötöztük a bringákat, felcuccoltunk és közben a vonat is elindult. Irány a Balaton! :)



Útközben az egyik állomáson csatlakozott hozzánk egy másik bringás is, aki a vasútnál dolgozott. Putyó segített neki felszállni, szóba is elegyedtünk vele. Jó tett helyébe jót  várj, segített nekünk leszállni.
Balatonaliga előtt még előkerült egy fiatal anyuka is a 10 év körüli kislányával. Nem győzött dicsekedni vele, hogy ők most ketten megkerülik a Balatont. Most indultak először ilyen túrára és hát ez látszott is. Nem hiszem, hogy teljesítették a tervet. 4-5 napot szánt rá a nő, napi 50-60 km-t, ami szerintünk sok nekik, tekintve, hogy igen dimbes-dombos az útvonal, és sokszor szembe széllel is meg kell birkózni. Mindezt megtetézte azzal, hogy egy nagy sporttáskába cuccolt (egy oldaltáskába!), amit a hátán gondolt végig cipelni. Én ekkor végleg rájuk mondtam magamban az áment, hogy nem fogják teljesíteni a kört. Mindenesetre az (tipikus bolond egyedülálló) anyuka és kislánya nagyon lelkesek, helyesek voltak. Tényleg kíváncsi lennék, meddig jutottak. :) Az biztos, hogy kapásból rossz irányba indultak el, mert kicsit később, miután mi is felcuccoltunk, találkoztunk velük egy kávézónál (ahol éppen büszkén újságolták a pincérnőnek, hogy mennek megkerülni a Balatont), de nekik az ellenkező irányba kellett volna menniük. :) (Utunk Balatonaliga és Siófok között nyomon követhető térképen és számokban itt.)

Izgatottan vártam a találkozást a Balcsival.
Ugyanannál a padnál álltunk meg uzsonnázni, ahol 7 évvel ezelőtt is először köszöntöttük a Balatont, mikor a 3/4-ét megkerültük. Szinte semmi nem változott, csak a fák nőttek magasabbra, több volt a kerékpáros és egy szimpatikus pihenőt is felfedeztünk.


Kacéran vártam azt a nagy lejtőt is, ahol 7 évvel ezelőtt még a tróger bringámmal leszáguldva küllőtöréseket szendvedtem és kereshettünk szervízt. Most sátáni kacajjal robogtam rajta lefele, aztán az alján majdnem el is üttettem magam, ugyanis a lejtő végén egy stop tábla vár, csak ember legyen a talpán, aki ott be tud fékezni, hogy elsőbbséget adjon a keresztbe haladó autóknak.
20 méterrel arrébb meg egy másik autó akart elütni, ott nem én voltam a hülye. Megállapítottam, hogy nem árt még jobban résen lenni.
Siófok határában megpihentünk kicsit a parton. Utazásunk előtt mondták többen, hogy alacsonyan van a víz, de döbbenet volt szembesülni vele, hogy mennyire.

Pancsoló kislányok
Utunk Balatonszemesig tulajdonképpen eseménytelen volt (Siófok - Balatonszemes térképen és számokban itt). Ismerős helyszínek, változó bringautak, hol jobb, hol silányabb minőségben. A felszínes kitáblázás miatt többször letévedtünk a kijelölt útról, de mindig visszataláltunk. Szerintem képtelenség végig rajta maradni. Siófokon pl. belevezet egy bazársorba, ahol lépni nem lehet, nem hogy tekerni. Ettől néha kicsit behisztizik az ember, de igazából felesleges. Csak menni kell előre, sok különbség nincs a mellékutcák, a part és a kijelölt út között.
Este 7 körül érkeztünk meg Balatonszemes határába, a nap már lenyugodni készült.

Balaton a lenyugvó nap fényében

Volt este 1/2 8 is, mire a szállásra értünk, Anyu már nagyon várt minket, kint üldögélt a teraszon vendéglátónkkal.
Lecuccoltunk, elfoglaltuk szobánkat a ház legfelső szintjén és finom vacsorát kaptunk, amit a naplementét csodálva fogyasztottunk el a teraszon.

Naplemente szállásunk teraszáról


Megérkeztünk. Elégedett voltam. :)

Útvonal 1., távolság: Agárd - Székesfehérvár 24,777 km
Tekeréssel töltött idő:  1:35:23
Átlag sebesség:  15,5 km/h

Székesfehérvár - Balatonaliga 35 km vonatozás

Útvonal 2., és megtett táv: Balatonaliga - Balatonvilágos - Siófok - Zamárdi - Szántód - Balatonföldvár - Balatonszárszó - Balatonöszöd - Balatonszemes 45,421 km
Tekeréssel töltött idő: 2:45:12
Átlag sebesség: 16,4 km/h

Publikálva: 2013.02.02.