Nyaralás 2010. - 4. nap - Túra Mohácsra - Ördögkatlan fesztivál 1. napja (2010.08.04)

Esős, másnapos reggelre ébredtünk. Rossz volt a kedvem, nagyjából élni sem akartam, csak aludnialudnialudni egész nap.
Reggeli után hosszan tanakodtunk, hogy mivel is töltsük a napot ilyen ramaty időben. Azt terveztük, ma eltekerünk MOhácsra. Andiék Matty-ra készültek, hogy meglátogassanak egy kormorán telepet. Velük is tarthattunk volna, de felmerült még az a lehetőség is, hogy átmegyünk Harkányba a termálfürdőbe. Én ragaszkodtam hozzá, hogy ezen a héten eljussunk Mohácsra, és mivel délután már kezdődött a fesztivál, alkalmasabb nap nem lett volna az elkövetkezőkben. Az eső is elcsendesedett, így összekészülődtünk és 11:00 körül elindultunk.

Útvonal: Nagyharsány - Villány - Villánykövesd - Kisjakabfalva - Kisbudmér - Borjád - Bóly - Nagynyárád - Sátorhely - Kölked - Mohács - Kölked - Sátorhely - Majs - Lippó - Kislippó - Magyarbóly - Beremend - Kistapolca - Nagyharsány
Megtett út: 106,14 km

Lila vonal:

Nagyharsány - Mohács - Nagyharsány

Villányban megkerestük a Borút irodát, hogy kiváltsunk nekem egy borútlevelet, amit Putyó már itthon nyomtatott magának. Az akció Dél-Dunántúl borvidékére terjed ki, ahol 6 borút található. Minimum két borútról kell összegyűjteni hat matricát, beragasztani az útlevélbe, és regisztrálni a sorszámukat interneten. Egy wellness hétvégét és tizenkét értékes borcsomagot sorsolnak ki a résztvevők között. A játékot egy mohácsi borász ajánlotta nekünk a tavaly előtti Kaláka fesztiválon. Akkor azt mondta, elég jó eséllyel lehet indulni, mivel igen kevesen vesznek részt benne. A matricákhoz különböző regisztrált boros pincékben és vendéglátó egységekben lehet hozzájutni, ahol a borútlevél felmutatásával 10% kedvezményt is adnak.
A Borút iroda zárva volt. Felhívtuk az ablakon található telefonszámot és beszéltem egy fickóval, aki éppen Pécsett ügyintézett, de azt mondta, hogy induljunk el nyugodtan, a szolgáltatóknál is szerezhetek útlevelet. Putyó előre felírt egy-két helyet, akik mindig nyitva vannak, nem csak külön bejelentkezésre (mert sok borpincére ez a jellemzőbb), így indultunk neki a Mohács-Bóly borútnak.

Villánykövesd után felkanyarodtunk Kisjakabfa felé, ami egy gyönyörűséges kis falu, takaros épületekkel, középen egy patak választja ketté. Mi egyből beleszerettünk. Volt is egy-két eladó ház. :)

Kisjakabfa

Kisjakabfa

Innen indul egy valószínűleg kevésbé ismert, szép bringaút. Nem sokan használhatják, mert még a helyiek is azt mondták, hogy Bólyra csak a műúton jutunk el, nem tudtak erről a kerékpárútról. Az eleje kicsit dimbes-dombos volt, de sokszor lenyűgöző látvány tárult elénk. Tényleg nagyon szép volt.

Beérve Bólyra megpróbáltuk megkeresni a May pincét, ami Puttyó információi szerint a Kandó Kálmán u. 2. szám alatt található. Hát, itt csak egy családi házat találtunk. Kicsit bolyongtunk, aztán úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk. Visszatértünk a várostérképhez, ahol felfedeztem, hogy hol a May pince (nem a Kandó Kálmán utcában), így célba vettük. Odaérve szomorúan tapasztaltuk, hogy zárva van. Annak ellenére, hogy a borút honlapja szerint fix nyitva tartása van a pincének. Ekkor már igencsak megmorcosodtunk, de azért bíztunk benne, hogy Mohácson majd több sikerrel járunk. Egy parkban leültünk elfogyasztani némi elemózsiát és itt örökíthettem meg azt is, hogy a kilométerórám elérte az 5000. kilométert (kb. másfél év alatt)!

Kis pihenő után indultunk tovább Mohács felé, keresztül Nagynyárádon, Sátorhelyen. Putyó jelezte, hogy Mohács előtt Kölkeden jó lenne megállni megnézni a Fehér Gólya Múzeumot.
A településen egyébként feltűnően sok a fehér gólya (köszönhetően a Duna-Dráva Nemzeti Park szomszédságának), de maga a falu lehangoló, csúnya, egy percig sem bírt maradásra. A múzeumot megnéztük, ami Putyónak nagyon tetszett, tényleg egy minőségi kis bemutató.

Fehér gólya múzeum, Kölked

Fehér gólya múzeum, Kölked

Megcsodáltuk a fészkelő gólyacsaládokat az épület körül, ahol kb. 8 párt számoltam össze egy viszonylag kis területen. Volt nagy kelepelés. :)

Innen már csak pár kilométer volt hátra Mohácsig.
Mikor beértünk Mohácsra, széles vigyorra húzódott a szám. Ismét beértünk egy helyre, ahova régóta vágytam. :)
Putyó előre kinézett itt egy török éttermet, a Veli Aga vendéglőt, ahol matricát is szerezhetünk és elfogyaszthatunk egy speciális török ételt. Kis keresgélés után meg is találtuk, a bejáratánál viszont leesett az állunk, mikor olvastuk, hogy "Rendezvény miatt zárva. Nyitás 08.10-én". Hát ez már több volt, mint sok(k)! Kezdtük feladni a reményt, hogy matricát szerzünk erről a borútról. :(
Keresgélés közben láttunk egy Halászcsárdát a Duna parton, felvetettem, hogy üljünk be oda. Már nagyon éhesek voltunk, jócskán túl voltunk már az ebédidőn. Az étteremnek volt egy kerthelyisége, ami abból állt, hogy lent a parti sétányon felállítottak egy sátrat asztalokkal. Mi itt foglaltunk helyet.

A főpincér cseppet sem volt kedves, nagy arca volt és nagy hasa (később le is fosta egy sirály, úgy kellett neki :) ). Egy fiatalabb pincérnél leadtuk a rendelést és érdeklődtünk a borút matrica felől, ugyanis Putyó valahol látta, hogy ők is regisztrált tagok. 3 pincér volt ott, egyik sem tudott róla semmit, fent az étteremben sem. Az a kolléga, aki meg talán tudna róla valamit, nem volt éppen bent. Ekkor már elég csalódottak voltunk, ott maradni sem volt kedvünk, de már kikértük az ételt, éhesek voltunk, elfogadtak kajajegyet is, úgyhogy maradtunk és vártunk.
Már nagyban fogyasztottuk az finom halpörköltjeinket (a kaja mennyei volt!), mikor megjelent egy idősebb úr széles mosollyal az arcán, kezében matricákkal. :) Elmondta, hogy még tavaly regisztráltak a kampányba, kaptak is útlevelet és matricákat, de azóta se kereste senki, mi vagyunk az elsők. Még tavalyi matricái voltak, állítólag a jelenlegi kampánnyal kapcsolatban még senki nem informálta őt. Azért kértünk tőle 1-1 matricát és még kedélyesen elbeszélgettünk vele, kiderült, hogy azt a mohácsi borászt is ismeri, aki nekünk ajánlotta a játékot.
Szomorúan kellett megállapítanunk, hogy Mohácsra már nem sok időnk maradt, megint úgy jártunk, mint Hortobágyon. Mire célba értünk, indulni kellett vissza. Az ebéd után készítettem pár fotót a Duna-partról.

Mohács, Duna-part

Mohács, Duna-part

Nagyon tetszett, hogy itt a part a gyalogosoké, nem az autóké. Szép sétány volt végig. Megnéztük a sétálóutcát, a Fő teret,

Mohács, Fő tér

átsétáltunk az üres piacon, aztán útnak indultunk. Bár Putyó csak kb. 80 kilométeresre számolta a mai túrát, ekkor már tudtuk, hogy jócskán több lesz. Visszafelé egy másik útvonalat néztünk ki, hogy ne kelljen a végén még megbirkózni a villányi kaptatóval, meg hogy más utat is megismerjünk. Ez még így kb. 5 kilométeres kerülővel járt pluszban.

Hazafelé még Sátorhelyen bekukkantottunk a Mohácsi Emlékparkba, de sajnos nem volt már rá időnk, így belépőt nem váltottunk. Majd legközelebb.

Mohácsi Emlékpark

Mikor már messziről feltűnt a Villányi hegység, többször megálltunk fotókat készíteni. Nagyon szép volt, ahogy ment le a nap.

Villányi-hegység a naplementében

Az még szebb volt, ahogy egyre közelebb kerültek a körvonalai. A túra végére már rendesen kipurcantam, fájt mindenem.
106 kilométert tekertünk ma le, ezzel újabb rekordunkat megdöntve.

20:00 után értünk be Nagyharsányba, a fesztivál területén már nagy volt a tömeg, a kocsmákban már vigadtak az emberek, én meg alig álltam a lábamon, csak egy zuhanyra vágytam, amit elég kényelmetlen körülmények között sikerült csak teljesítenem (a fesztiválról majd egy következő bejegyzésben).
Később találkoztunk Edinával és egy vidám hangulatú Quimby koncerttel zártuk a napot.

Nyaralás 2010. - 3.nap - Ördögkatlan fesztivál 0. napja (2010.08.03.)

A délelőtt csomagolással, szöszmötöléssel és reggelizéssel telt. Úgy döntöttünk, ma már átmegyünk Nagyharsányba, az Ördögkatlan fesztivál központjába. A szervezőkkel előre leegyeztettem, hogy akár már 2-án is mehetünk, mert ott lesznek. Andi (volt könyvtáros kolléganőm, Kaláka-fesztivál társaság, stb.) kitalálta, hogy ők is lejönnek 0. nap a kisfiával (Bazsi) és a párjával (Attila). Korán buszra ültek és úgy saccolták, 13:00 körül már megérkeznek. Így mi is összekaptuk magunkat, kb. 1,5 órát számoltunk az útra.

Útvonal: Kozármisleny - Kisherend - Újpetre - Palkonya - Villánykövesd - Villány - Nagyharsány

Távolság: 34,27 km

A lila vonalat tessék nézni:

Délutánra nagy vihart és jégesőt jósolt az időjárás-jelentés, így volt bennünk egy kis félsz, hogy biztosan aznap akarunk-e sátrat verni, de végül nekivágtunk az útnak. Egy számomra teljesen új irányba mentünk, így megláthattam, hogy Kozármisleny nem is olyan kicsi, nem is olyan modern, van annak régi része is. Van benne fincsi lejtős-emelkedős rész is, ahol elég hamar fel is adtam a próbálkozást és kis küzdelem után végül feltoltam a kerékpárt. Eléggé ki voltak merülve az izmaim az előző napi mecseki túrának köszönhetően. Putyó biztosított róla, hogy már csak sík terepen megyünk Villányig. Tavalyi baranyai túrázásainkra emlékezve viszont tudtam, hogy Villányban szép kis emelkedő vár ránk.

Az út viszonylag eseménytelenül telt, egyszer kellett egy kis buckán átkelni, amit az új autópálya felé építettek, egyébként nagyon jó tempóban tudtunk haladni, kiváló minőségű aszfalton. Imádom az olyan utat, amin csak úgy hasít a bringa! :)

Újpetrén találkoztunk egy csapat bringással, akik végül utolértek minket, egy részük (két fiú) meg is előzött, így egy kicsit olyan volt, mintha mi is a társasághoz tartoznánk. :) Az biztos, hogy én jobban bírtam a tempót, mint bármelyik lány közülük. :)

Újpetrét és Palkonyát (szívem csücskét) már ismerősként köszöntöttem, jó volt újra ott lenni. Palkonyán elhagytuk bringás társainkat és kettesben haladtunk tovább. Ezt követően éreztem, hogy valami nem oké, így a villányi vasútállomásnál meg kellett állni. Egy kicsit rosszul lettem, ezért tömtem magamba szőlőcukrot, ittam vizet, rendeztem a porcikáimat. Valószínűleg leesett a vércukorszintem. Putyó szerint biztos bepánikoltam a villányi emelkedőtől. :)

Miután összeszedtem magam, begurultunk Villányba, majd jött a rettegett emelkedő is, amin felkapaszkodva meg kellett állapítanom, hogy egyáltalán nem olyan vészes, mint ahogy emlékeztem rá. Két oldalt boros pincék, kitűnő látkép. :) Villányból kijutva elénk tárult az Ördögszántotta hegy (Szársomlyó), aljában a gyönyörű szőlőssel. Ha lenne egy viedokamerám, ezt mindenképpen megörökíteném! Nagyon szép táj. ...és akkor az ember még teker egyet-kettőt és be is ér Nagyharsányba. :)

Andiék nem sokkal előttünk érkeztek meg, megbeszéltük, hogy a sportpályán találkozunk, ahol az elkövetkezendő napokban táborozni terveztünk. Mi előbb odaértünk, így sikerült kideríteni, hogy hol állíthatjuk fel hajlékunkat. A focipálya széle volt a kijelölt sátorozóhely, ahol árnyék nagyjából egyenlő volt a nullával.

Végül egy fűzfa alá vertünk sátrat (mi voltunk az elsők), mellettünk húzódott egy vizesárok, ahol általában belvíz van. Némi fenntartással jósoltuk meg, hogy a sutyerákok lehet, hogy ide fognak járni hugyozni.

Gyors zuhanyzás után felvetettem, hogy átmehetnénk Villányba borozgatni. Be is mentünk a faluba,

Bazsi fotózta :)

de sajnos nem jártunk szerencsével a buszjárattal/menetrenddel, így végül a Nekem 8 nevezetű kiskocsmában kötöttünk ki, ahol gyorsan legurítottunk egy-két régóta áhított kisfröccsöt. A busz-pech miatt úgy döntöttünk, maradunk Nagyharsányban. Próbáltunk másik kocsmát találni, de nem leltünk abban az irányban. Betévedtünk végül egy boros pincébe (Tóth), ahol kicsit kóstolgattunk, majd vásároltunk 3 liter irsai (fehér), és 3 liter oportó (vörös) borocskát jutányos áron, majd vettünk a kisboltban vacsorának valót és visszatértünk a sportpályára. Itt iszogattunk aztán egész este, időközben persze Bazsit lefektette Andi aludni.

Délután és este érkeztek még páran sátrastul, egyik oldali közvetlen szomszédaink pl. önkéntes fesztivál-szervező, dolgozó fiatalok voltak.

Egyszercsak az ég is leszakadt, volt hatalmas nagy zuhé, de a jégeső elmaradt. Az egyik helyi srác szerint '89 óta nem volt jég Nagyharsányban, mert a Szársomlyó (az Ördögszántotta hegy) felfogja ezeket a viharokat. 

A Szársomlyó (Ördögszántotta hegy) a sportpályáról fotózva

A bringáknak is sikerült fedett helyet találni, biztonságosan rácshoz kikötözni, úgyhogy panaszra nem volt okunk. A sátrak szárazon átvészelték az özönvizet.

Az est folyamán kicsit elhajolt a társaságunk, a 6 liter bornak majdnem a legaljára néztünk, de közben jót beszélgettünk, kicsit morcoskodtunk ( a párok egymással), végül éjfél után úgy döntöttünk, hogy jobb, ha inkább elmegyünk aludni.

Nyaralás 2010. - 2. nap - Túra Orfűre (2010.08.02.)

2. nap reggelén Edináék elmentek dolgozni, mi is megreggeliztünk Putyóval és felkerekedtünk aznapi túránkra. Hosszas morfondírozás után úgy döntöttünk, hogy Orfű lesz a cél. Ami visszatartott: a Mecsek. Azon ugyanis át kell jutni, hogy Orfű szépségében részünk legyen. A legrövidebb út egyenesen átvezet a hegyen, ám ott több, mint 600 méter a szintkülönbség. Bár kacérkodtam vele, de nem mertem bevállalni. Végül találtunk egy olyan útvonalat, ami viszonylag megkerüli a Mecseket, de azért ott is van egy fincsi, kb. 363 méteres szintkülönbség. 

Útvonal: Kozármisleny - Kertváros (Pécs) - Pellérd - Cserkút - Kővágószőlős - Hetvehely - Okorvölgy - Abaliget - Orfű - Mecsekszentkút (Pécs) - Ürög (Pécs) - Uránváros (Pécs) - Nagyárpád (Pécs) - Kozármisleny. 

Megtett táv: 75,41 km 

A rózsaszín vonalat tessék nézni: 

 Az út elejét viszonylag nagy forgalomban kellett megtennünk a cserkúti elágazásig. Sok-sok autó, kamion, tehergépjármű, busz, néha ijesztő közelségben. Az út dimbes-dombos, sokszor lejt. "De jó lesz itt hazafelé dög fáradtan feltekerni!"- gondoltam párszor. 

Előttünk a Mecsek

Ahogy a 6-os útról felkanyarodtunk Cserkút felé, már lehetett is bőszen váltogatni és buzgón tekerni, ugyanis szép kis kapaszkodóval találtuk szembe magunkat. Egy helyen megálltunk megpihenni, az út túloldalán pont egy kőbánya volt, ott aztán megcsodálhattam, milyen rózsaszín a föld az urántól. 

Urántól rózsaszín a föld

Putyó már mondta előtte, hogy így lesz, és tényleg. :) Míg megszenvedtem az emelkedővel, közben el is terelődött a figyelmem, ugyanis rájöttem, hogy igen jó rókagombás rész mellett hajtunk el, ezért innentől kezdve már azt sasoltam (míg kiköptem a tüdőmet), hogy hátha meglátok valahol egy kis gombát. De végül nem akadt meg a szemem egyen sem, viszont egyszer csak fent voltam. :) Az emelkedő végén Cserkút kárpótolt a szenvedésért. Nagyon szép, takaros kis falu. Megtaláltuk magát a Cser-kutat is, amiről a település kapta a nevét.

Cser-kút

Itt szusszantunk egyet, elolvastuk a tájékoztató táblát, 

készítettünk képeket, majd mentünk tovább. 

Hát, gondolom azt mondanom sem kell, hogy ezen a napon is becsületesen befűtöttek nekünk az égiek, tűzött a nap rendesen. De mi csak tekertünk kitartóan. A nehezén egyelőre túl voltunk, néha jött csak egy kisebb emelkedő. A bicikliút végig kis forgalmú aszfaltúton vezetett, körülöttünk pedig erdő volt, amerre a szem ellát. 

Tekerés a Mecsekben

Én sokszor csak a talajt fürkésztem, és sóvárogtam a sűrűbe, egy kis gombavadászatra. :) Hamarosan beértünk Kővágószőlősre is, itt folyamatosan emelkedett az út. Azt hittem, ez is egy szép kis hely lesz, így igencsak meglepődtem, mikor egy szellem-lakótelepen haladtunk keresztül. A kilátás a házakból biztos szép, de az egész olyan volt, mintha a '60-as évekből maradt volna ott. Retro. Sehol senki, mintha kihalt volna a falu. 4-5 emeletes téglaházak, egy ház aljában az ABC felirat is legalább 30 éves volt. :) Nagyon jó kis hangulata volt. Sajnos nem készítettem egy képet sem, mert mint mondtam, épp egy kaptatón kellett feltekernem közben. Persze biztos van szebb része is ennek a településnek, nekünk ebben volt részünk. :) Egy kitartó emelkedő után ismét sík terepre értünk, és befutottunk Hetvehelyre. Itt is mintha ciánoztak volna. Jó-jó, hétköznap volt és dél, ugyan miért kellett volna embert látnom az utcán? Ahogy elhagytuk a falut, egy gyönyörű kis tóhoz értünk, ahol muszáj volt megállni. 

Horgásztó, Hetvehely

Szépen karban volt tartva, a partján muskátlik, gémes kút, fűzfa, a közepén egy kis sziget, hidacskával, paddal, asztallal. Nagyon tetszett. 

Horgásztó, Hetvehely

Itt találkoztunk egy házaspárral, aki horgászott, és a halőrrel, aki szórakoztatta őket. Kicsit üldögéltünk egy padon, és bántuk, hogy nincs nálunk semmi elemózsia, mert itt igencsak jól esett volna elfogyasztani. ...és már igencsak éhesek is voltunk. Hamarosan tovább is indultunk, hajtott már minket a gyomrunk. Pár kilométer után beértünk Abaligetre. Itt a táblákat követve rátaláltunk a Zabaliget nevű kis étkezdére, ahol elköltöttük ebédünket. Ez egy kifőzde jellegű, kerthelyiséges étterem volt, ahol kedves, közvetlen kiszolgálásban volt részünk. A kaja sok volt, olcsó és finom. Ráadásul étkezési jegyet is elfogadtak. Ebéd után még betekertünk az abaligeti cseppkőbarlanghoz. Jártunk itt már két éve (ahogy Orfűn is) Edináékkal. Akkor hétvége volt, és nagyon sok ember várt arra, hogy bejusson, most sehol egy lélek. Körbetekertük a barlang előtti tavat, megállapítottuk, hogy kihalt itt minden, és mentünk tovább. Elhagyva Abaligetet ismét egy nagyon kemény emelkedővel kellett megküzdenünk, amivel nem is boldogultam. A háromnegyedénél leszálltam és feltoltam a bringát. A tetejére érve gyönyörű panorámával búcsúzhattunk Abaligettől. 

Visszatekintés Abaligetre

Ezután egy jó kis lejtő következett. Igazából néha ettől meg tudok őrülni: keményen megküzdök, hogy feljussak valahova, azért, hogy aztán egy baromi hosszú lejtőn leguruljak, kapaszkodva a fékbe. Bosszantó tud lenni. Nem sokat gurultunk lefelé, mikor elénk tárult a szépséges orfűi panoráma a tavakkal. 

Orfű

Itt meg kellett állni fotózni ..... és tanácskozni. Ugyanis megállapítottam, hogy ha én most oda legurulok, már nem jövök fel. Nem lesz már erőm hozzá, hogy egy ilyen völgyből újra kitekerjek. Bár egész nap arra vágytam, hogy csobbanjak egy nagyot Orfűn, most le kellett szavaznunk ezt a programot. Az idő is eljárt már felettünk és még vissza kellett tekernünk Kozármislenybe. Ezért fájó szívvel visszafordultunk a szerpentinen és felküzdöttük magunkat újra. Putyóval megbeszéltük, hogy legközelebb hozunk sátrat és itt éjszakázunk, csak úgy éri meg bevállalni ezt a túrát. Így hát elindultunk hazafelé egy rövidebb úton, amitől nagyon tartottam. Ugyanis idefelé ezt az utat nem mertük bevállalni. Végülis nem volt vészes. Kitartóan emelkedett, de csak enyhén. Így is nagyon elcsigázottan tekertünk. Közben megcsodálhattuk azt a kerékpárutat, amit Pécstől építenek Orfűig és 2010 nyarára ígértek átadni. Az út már ki van jelölve, ledöngölve, fák kivágva, de már sokadszorra is elmosta az eső.

Idén nyáron ezt már tuti nem adják át. De jó lesz, ha egyszer kész lesz, csak olyan magyar módra épül. :-/ Úgy tűnik, elég szélesre is tervezik. Miután az emelkedő végére értünk, egy félelmetes, hosszú szerpentinen gurultunk, gurultunk, gurultunk, és gurultunk lefelé, egészen Pécsig. Én ilyenkor mindig attól tartok, hogy elém ugrik valami vad, vagy belehajtok valami kátyúba, és fejre állok, ezért nem merem nagyon engedni, hogy elragadjon a sebesség. 37 km/óránál többel nem mentem már így is tele volt a gatyó. De az biztos, hogy jól tettük, hogy nem ezen az úton mentünk fel. Azt hiszem, nem jutottunk volna messzire, nem biztos, hogy megbírkózunk vele. Még jó pár kilométer pécsi tekergés és bolyongás és útkeresés után este 7 körül érkeztünk meg Edináékhoz Kozármislenybe. Fáradtan, izzadtan, büdösen, kimerülten, éhesen. Egy zuhany után újjászületve elfogyasztottunk egy isteni finom kolbászos, tojásos lecsót. Vacsi után még borozgattunk, beszélgettünk és valamivel éjfél után aludni mentünk. Szép kis túra volt. Végülis így is teljesítettük a 600 méter szintkülönbséget, csak egy hosszabb és könnyebb úton. :)

Nyaralás 2010. - Az indulás. Cél: Baranya megye (2010.08.01.)

Nyaralásunk fő célpontja az Ördögkatlan fesztivál volt, ami Augusztus 4-8. között került megrendezésre. Mi úgy döntöttünk, kicsit megnyújtjuk a szabit és már előbb lemegyünk a Baranyába, túrázgatunk, ismerősökkel találkozunk. Putyó barátnője, Edina Pécs mellett lakik Kozármislenyen a férjével és 9 éves kisfiukkal, Mátéval. Edina felajánlotta, hogy feljön értünk kocsival, ugyanis céges autója van, fizetik neki a benzint, meg a pályamatricát is. Először azt terveztük, hogy bringával megyünk le Pomázról Nagyharsányig a Duna mentén, ami kb. 4-5 nap lett volna, de végül megállapítottuk, hogy nincs pénzünk ennyi éjszakára kempingeket fizetgetni (vadkempingezni meg nem merek így kettesben), meg tulajdonképpen az sem kis spórolás, ha útiköltséget sem kell fizetni, így éltünk a lehetőséggel. Csak Budafokig kellett kitekernünk, mert Edina nem szívesen jön be autóval a városba, így már az indulásunk is egy kisebb túra volt. Egész jól tudtunk menni, végig bringaúton. Budafokon már nagyon szupi, a Duna mellett vezet végig az út, 

Budafoki bringaút a Duna mentén

majd elmegy egy elhagyatott gyárterület felé is. Igen változatos, néhol remek, máshol borzasztó az út minősége. Nagyjából egyszerre is értünk oda a megbeszélt találkahelyre. Edina hozta a férjét és a kisfiát is, a fiúk feldobták a kerékpárokat a kocsi tetejére és már indulhattunk is! Az új autópályát egyébként alig használják, simán lehet rajta hasítani, az ember 2 óra alatt lent van Pécsett, onnan Kozármisleny meg kb. 3 km. Este 7 körül érkeztünk meg Edináékhoz, vacsoráztunk, borozgattunk, beszélgettünk, valamikor éjfél, 1 óra körül mentünk aludni. Másnapra bringatúrát terveztünk, csak éppen azt nem tudtuk eldönteni, hogy merre induljunk. Végül egy közepesen nehéz túra mellett maradtunk. 

Mai megtett táv: Pomáz - Budapest - Budafok (Növény u.) - 36,17 km

Az első önálló gombászás (2010.06.26.)

Vettük a bátorságot és szombaton elmentünk egyedül gombászni a közelbe, a Kőhegy lábához.

Tele is szedtük a kosarunkat! 

Arattunk le többek között több fajta tinórut, szedtünk Piruló galócát, Tejelő keserűgombát, és végre találtam Sárga rókagombát is, illetve egy Nyári vargányát! Mint azt korábban is írtam, a vargányát a gombászok csak Igazinak hívják, így már roppantmód vágytam rá, hogy közelebbről is megismerjük egymást. Hívtam is bőszen, vonzottam, mint a mágnes, aztán egyszer csak ott vigyorgott rám egy kisebb példány az avarban. :)

A biztonság kedvéért sok-sok képet készítettünk a fogásról és elküldtük őket Zolinak, a tanárunknak, hogy erősítsen meg minket, hogy jól azonosítottuk-e be a gombákat. A Tejelő keserűgombának utána olvasva nem sok elkészítési módját találtuk. Juhtúróval és szalonnával megsütni, másképp nem igazán jó. Végül elektromos grillen készítettük el. 

A kalapokat felnegyedeltük, megkentük juhtúróval és betakartuk bacon szalonnával. Míg én tökéletesen biztos voltam magunkban és a felismerő képességünkben, Putyó már kevésbé, ezért fel-felmerült benne a kérdés, hogy biztos, hogy az az a gomba, amit mi gondolunk? A végére már belém is sikerült egy kis aggódalmat raknia. Cseppet feszülten láttunk neki a juhtúrós tejelő keserűgombás vacsoránknak (mert addigra Zoli még nem válaszolt). Hát, nem volt egy nagy íz élmény. Valószínűleg az egyik gomba öregebb volt, az keserű maradt, de a többit végül is meg lehetett enni. :) Én úgy voltam vele, hogy halálosan mérgező gombával nem lehet összetéveszteni, így maximum gyomorrontásunk lehet, ha nem azt esszük, amit gondolunk, hanem egy mérgesebb fajt. Estére be is hallucináltam magamnak néhány tünetet, Putyónak inkább nem szóltam egy szót sem, úgy döntöttem, alszom rá egyet. Reggel mindketten életben voltunk. :) A Sárga rókagombán sajnos csak utólag vettük észre, hogy penészes, így az ment a komposzt dombra (reméljük jövőre sok gomba nő a kertben :) ). Ennek az esős időjárásnak köszönhetően sajnos az erdőben is több penészes gombát találtunk, ami messziről egész csinosnak tűnt. A Piruló galócákat összevágtuk egy Kékhátú és egy Dióízű galambgombával, és készítettünk belőlük egy petrezselymes melegszendvicskrémet reggelire. Putyó ezen is aggodalmaskodott, hogy szerinte nem pirult a galóca tönkje eléggé, ő nincs meggyőződve róla, hogy az az, aminek gondoljuk. De én egészen biztos voltam benne, és a galambgombákat is teszteltem, hogy ehetőek-e (meg kell kóstolni a kalapját, és ha csíp, akkor nem ehető). A Piruló galócát sokan nem szívesen szedik le, mert könnyű összekeverni a Párduc galócával, ami viszont mérgező, de csak ritkán okoz halálos mérgezést. De ezek olyan szép példányok voltak, hogy nem lehetett ott hagyni őket. …és pirultak. Végül a reggelit is túléltük. :))) A vargányát vékonyan felszeltük és kiszárítottuk (már Putyó is talált egyet, azt is szárítjuk, sok kicsi sokra megy). A tinórukkal is ezt terveztük, de végül kiderült, hogy hemzsegnek a kukacoktól, így 1-2 kivételével mind ment a komposztra. Egyébként a szárításkor a vargányából is sok kukac távozott, aminek nyoma sem volt a gombán. Zoli végül vasárnap este válaszolt, mire mindent feldolgoztunk, megettünk, kidobtunk. És igen, sikeresen azonosítottunk! :)

Kakas-hegyi gombászás (2010.06.13.)

Vasárnap ismét tanulmányi gombász kiránduláson vettünk részt, ezúttal a Pilisszentkereszti Kakas-hegyen jártunk. Szerencsére ez közel van hozzánk, a Dobogókői busszal kb. 20 perc alatt ott voltunk innen Pomázról. El is határoztam, hogy most már nem adom fel és idén Dobogókőre is felmegyünk, ha ez ilyen egyszerű, hogy csak kisétálok a buszmegállóba és fél óra alatt feldöcögök. Szerintem még sosem voltam ott és már évek óta mondom Putyónak, hogy menjünk már. Ahogy elnéztem az utat, bringával sem lenne olyan vészes, csak kb. 10-szer halnék bele. Nem emelkedik nagyon durván, csak folyamatosan. Egyszer bevállalom. :)

Na, szóval a gombászás: sokat mentünk aszfaltúton (erre is jó lenne bringával eltúrázni), balra volt egy meredekebb rész, arra mondta Zoli (az oktatónk), hogy merészebbek felmehetnek, ideális rókagombás hely. Aztán egyszer csak elvegyült a társaság jobbra az erdőbe. Mi is bemerészkedtünk, keresgéltünk, aztán mire észbe kaptunk, eltűnt a banda. Így hát mentünk az orrunk után, nagyjából az út mellett haladva bele a rengetegbe és vadásztunk. Nagyon izgi! Korábban le nem mentem volna egy erdei útról, most meg gázolok keresztül kasul a bokrokon, lombokon, pókhálókon gombát keresve (természetesen alaposan befújtam magam kullancsriasztóval). Találtunk egy nagyon tuti részt, patak mellett, tágas helyen, ahol látszólag nem nagyon járt más előttünk. 

Szépen lassan majdnem tele is szedtük a kosarunkat Piruló galócával, meg találtunk négy Kékhátú galambgombát is. Az áhított Vargánya és Rókagomba sehol nem mutatkozott, pedig nagyon megkóstolnám már őket. A Vargányát a gombászok csak Igazinak hívják, mindenki arra vadászik. :) Na, de még annyira nem is jött el az ideje. Azért remélem a következő túrán már lesz hozzá szerencsénk. Délre volt megbeszélve a találkozó a kiinduló pontra, visszafelé még megmásztuk a meredek rókagombás részt, de itt is csak Piruló galócát találtunk, meg valamilyen mérgező galócát, amit nem tudtunk beazonosítani, így csak egyet szedtünk le és Zoli mondta később, hogy az mérgező.

A találkozóhelyen Zoli hevesen lengetett egy növényt, ami mindenre magyarázatot adott, hogy miért is találunk ilyen nehezen gombát az erdőben. Ez a növény a Mézelő Méhfű. 

Mézelő méhfű

Állítólag amíg ez virágzik, nemigen van gomba, majd csak aztán, ha ez elvirágzott. De mi így sem panaszkodhatunk, sokat találtunk, volt, aki kevesebb szerencsével járt. 

Gombamustra

Igaz, a bogarak, meg a csigák már belakmároztak a mi zsákmányunkból is (és a többiek se nagyon találtak ép gombákat), de azért még fogyasztható volt. 

Zsákmány

Készítettünk gombapörköltet, amit sikeresen elszúrtam a hozzáadott rozmaringgal, ezért ki is kaptam. Valahogy nem volt az igazi a gomba állaga sem (engem néha a mócsingos húsra emlékeztetett), utólag olvastuk, hogy a Piruló galócát felhasználás előtt meg kell hámozni. Hát, ebből is tanultunk. Majd legközelebb jobb lesz, bajunk nem lett tőle.

Gombászni majdnem olyan, mint horgászni (csak jóval izgalmasabb). Az is lehet, hogy üres kézzel mész haza, vagy pedig büszkén beszámolhatsz róla, hogy mit "fogtál". :) 

A végére egy kis érdekesség: 

Szarvasbogár

Egy hatalmas szarvasbogár, akit próbálnak elüldözni a hangyák. Ő persze nem zavartatta magát. :)

Az első gombász kirándulás - Budakalász, Lukas-hegy (2010.05.30.)

Beiratkoztunk egy gombatanfolyamra Szentendrén, ami 8 előadásból és 5 kirándulásból áll. :) Múlt hétvégén voltunk az első gombász kirándulásunkon Budakalász felett a Lukas-hegyen, ami a tanárunk elmondása szerint nagyon ideális gombász hely. Letérve az útról nagyon szép helyszíneken bolyongtunk. 

Ez életem első ehető gombája, amit egyedül találtam! :)

Kékhátú Galambgomba

Szép nagy volt. :) Egy rántottában végezte. :) 

Ez pedig sok-sok féle fajta gomba, amit a csapat talált.

Gombamustra

A vadászat végén a tanárunk ismertette, hogy melyik zsákmány micsoda, mit kell tudni róla. Így élőben mégis csak más volt, mint képeket vetítve. :) 

Ez a mi első gombafogásunk:

Egy Kékhátú Galambgomba, két Arany Tinóru, egy Piruló Galóca és két Dióízű Galambgomba. :) Nagyon nagy élmény ám gombászni! De még nagyon sokat kell tanulnunk. :)

Egy hétvége Alapon, látogatás Rétimajorban (2010.05.14.))

Pünkösd előtti hétvégén, csütörtökön lementünk Apuhoz Alapra és ott töltöttünk pár napot.

Alapi gólyák

Sátoroztunk majdnem végig, amíg be nem köszöntött az ítéletidő. 

Kicsit hűvös volt, de legalább leteszteltük az új hálózsákunkat. :) 

Pénteken eltekertünk egyik kedvenc főzőműsorunk forgatási helyszínére, Rétimajorba, Halországba. 

Ez egy hatalmas halászterület, ahol van panzió és vendégházak is. Van egy kis wellness részlegük is, ahova befizettük magunkat. Kicsit szaunáztunk, jacuzziztunk (baromi klóros volt a víz), úszkáltunk, nagyjából csak mi voltunk, később jelent meg egy apuka a kisfiával. Kb. másfél órát töltöttünk itt, majd ettünk egy isteni finom halászlét a csárdában. Remekül főznek! Jó kis kikapcsolódás volt. Délután visszamentünk Apuhoz, addigra megérkezett Öcsém is, meg Anna húgom Picurral, a párjával. Este szalonnát sütöttünk, jól bekajáltunk. Másnap lovas nap lett volna a faluban, de sajnos elmosta az eső. Egész nap a házban voltunk. A sátrat lebontottuk, berendezkedtünk a nyári konyhában. Estére sütöttünk egy rakás kárászt, amit Apu kapott egy cimborájától, utána pedig kártyáztunk, társasoztunk. Egész jól éreztük magunkat szerintem. Vasárnapra már viharos szél is fújt, és megállás nélkül szakadt az eső. Végül a nagyon cudar viharban, hatalmas széllökésekkel dacolva kellett 10 km-t tekernünk Sárbogárdra, a vonatállomásig. Nagyon gyötrelmes volt, bőrig áztunk és átfagytunk. De ezt is megcsináltuk! :)

Téli túra Kőhegyre (2010.01.23.)

Idén már kirándultunk is! Mielőtt még leesett volna a félméteres hó, és mielőtt még elolvadt volna az elődje, egy szombati napsütéses délelőttön felkerekedtünk. Cél: a Kőhegy, magasság: 366 m. Az ablakunkból rálátni, itt van a szomszédban (2009 decemberében Pomázra költöztünk).

Felszerelkeztünk egy kis forralt borral, pálinkával, felöltöztünk rétegesen, és de. 11:00 körül elindultunk. Velünk tartott Tami is.

A turistaút járható volt, és még mindent beborított a hó. Egyszer-kétszer megálltunk bort kortyolgatni, pihenni, szusszanni.

Viszonylag hamar fel is értünk, kb. 2 óra alatt. A hegy tetején van egy kis turistaház, bíztunk benne, hogy nyitva találjuk és elfogyaszthatunk egy-egy zsíros kenyeret lila hagymával ...és így is volt. :) Egyszer jó lenne majd egy nagyobb tárasággal felmenni, bográcsozni, szalonnát sütni, tollasozni, kártyázni, akármi. Ideális pihenőhely.

....és a Petőfi-pihenőtől, valamint a menedékház oldalában is nagyon szép a kilátás.

Elfogyasztottuk a maradék forralt borunkat és egy-egy karéj zsíros kenyeret, szusszantunk egyet, majd 14:00 körül elindultunk haza. Kb. 1,5 óra alatt otthon voltunk. Lefelé már nehezebb volt, többször fenéken csúsztam, nevettünk nagyokat, sokszor elkélt Putyó segítsége. :) 

Egy párocska mögöttünk szintén csak csapatmunkával tudott lejutni, persze itt is a férfiember volt a támasz, aztán gyorsan meg is előztek és el is hagytak minket. Ők nyertek. :)

Jó volt, szép időnk volt, lélegeztünk mélyeket, levegőt cseréltünk a tüdőnkben, mozogtunk (jól be is durrant a vádlim), jól esett. :)