2. nap reggelén Edináék elmentek dolgozni, mi is megreggeliztünk Putyóval és felkerekedtünk aznapi túránkra. Hosszas morfondírozás után úgy döntöttünk, hogy Orfű lesz a cél. Ami visszatartott: a Mecsek. Azon ugyanis át kell jutni, hogy Orfű szépségében részünk legyen. A legrövidebb út egyenesen átvezet a hegyen, ám ott több, mint 600 méter a szintkülönbség. Bár kacérkodtam vele, de nem mertem bevállalni. Végül találtunk egy olyan útvonalat, ami viszonylag megkerüli a Mecseket, de azért ott is van egy fincsi, kb. 363 méteres szintkülönbség.
Útvonal: Kozármisleny - Kertváros (Pécs) - Pellérd - Cserkút - Kővágószőlős - Hetvehely - Okorvölgy - Abaliget - Orfű - Mecsekszentkút (Pécs) - Ürög (Pécs) - Uránváros (Pécs) - Nagyárpád (Pécs) - Kozármisleny.
Megtett táv: 75,41 km
A rózsaszín vonalat tessék nézni:
Az út elejét viszonylag nagy forgalomban kellett megtennünk a cserkúti elágazásig. Sok-sok autó, kamion, tehergépjármű, busz, néha ijesztő közelségben. Az út dimbes-dombos, sokszor lejt. "De jó lesz itt hazafelé dög fáradtan feltekerni!"- gondoltam párszor.
 |
| Előttünk a Mecsek |
Ahogy a 6-os útról felkanyarodtunk Cserkút felé, már lehetett is bőszen váltogatni és buzgón tekerni, ugyanis szép kis kapaszkodóval találtuk szembe magunkat. Egy helyen megálltunk megpihenni, az út túloldalán pont egy kőbánya volt, ott aztán megcsodálhattam, milyen rózsaszín a föld az urántól.
 |
| Urántól rózsaszín a föld |
Putyó már mondta előtte, hogy így lesz, és tényleg. :)
Míg megszenvedtem az emelkedővel, közben el is terelődött a figyelmem, ugyanis rájöttem, hogy igen jó rókagombás rész mellett hajtunk el, ezért innentől kezdve már azt sasoltam (míg kiköptem a tüdőmet), hogy hátha meglátok valahol egy kis gombát. De végül nem akadt meg a szemem egyen sem, viszont egyszer csak fent voltam. :)
Az emelkedő végén Cserkút kárpótolt a szenvedésért. Nagyon szép, takaros kis falu. Megtaláltuk magát a Cser-kutat is, amiről a település kapta a nevét.
 |
| Cser-kút |
Itt szusszantunk egyet, elolvastuk a tájékoztató táblát,
készítettünk képeket, majd mentünk tovább.
Hát, gondolom azt mondanom sem kell, hogy ezen a napon is becsületesen befűtöttek nekünk az égiek, tűzött a nap rendesen. De mi csak tekertünk kitartóan. A nehezén egyelőre túl voltunk, néha jött csak egy kisebb emelkedő. A bicikliút végig kis forgalmú aszfaltúton vezetett, körülöttünk pedig erdő volt, amerre a szem ellát.
 |
| Tekerés a Mecsekben |
Én sokszor csak a talajt fürkésztem, és sóvárogtam a sűrűbe, egy kis gombavadászatra. :)
Hamarosan beértünk Kővágószőlősre is, itt folyamatosan emelkedett az út. Azt hittem, ez is egy szép kis hely lesz, így igencsak meglepődtem, mikor egy szellem-lakótelepen haladtunk keresztül. A kilátás a házakból biztos szép, de az egész olyan volt, mintha a '60-as évekből maradt volna ott. Retro. Sehol senki, mintha kihalt volna a falu. 4-5 emeletes téglaházak, egy ház aljában az ABC felirat is legalább 30 éves volt. :) Nagyon jó kis hangulata volt. Sajnos nem készítettem egy képet sem, mert mint mondtam, épp egy kaptatón kellett feltekernem közben. Persze biztos van szebb része is ennek a településnek, nekünk ebben volt részünk. :)
Egy kitartó emelkedő után ismét sík terepre értünk, és befutottunk Hetvehelyre. Itt is mintha ciánoztak volna. Jó-jó, hétköznap volt és dél, ugyan miért kellett volna embert látnom az utcán? Ahogy elhagytuk a falut, egy gyönyörű kis tóhoz értünk, ahol muszáj volt megállni.
 |
| Horgásztó, Hetvehely |
Szépen karban volt tartva, a partján muskátlik, gémes kút, fűzfa, a közepén egy kis sziget, hidacskával, paddal, asztallal. Nagyon tetszett.
 |
| Horgásztó, Hetvehely |
Itt találkoztunk egy házaspárral, aki horgászott, és a halőrrel, aki szórakoztatta őket. Kicsit üldögéltünk egy padon, és bántuk, hogy nincs nálunk semmi elemózsia, mert itt igencsak jól esett volna elfogyasztani. ...és már igencsak éhesek is voltunk.
Hamarosan tovább is indultunk, hajtott már minket a gyomrunk. Pár kilométer után beértünk Abaligetre. Itt a táblákat követve rátaláltunk a Zabaliget nevű kis étkezdére, ahol elköltöttük ebédünket. Ez egy kifőzde jellegű, kerthelyiséges étterem volt, ahol kedves, közvetlen kiszolgálásban volt részünk. A kaja sok volt, olcsó és finom. Ráadásul étkezési jegyet is elfogadtak.
Ebéd után még betekertünk az abaligeti cseppkőbarlanghoz. Jártunk itt már két éve (ahogy Orfűn is) Edináékkal. Akkor hétvége volt, és nagyon sok ember várt arra, hogy bejusson, most sehol egy lélek. Körbetekertük a barlang előtti tavat, megállapítottuk, hogy kihalt itt minden, és mentünk tovább.
Elhagyva Abaligetet ismét egy nagyon kemény emelkedővel kellett megküzdenünk, amivel nem is boldogultam. A háromnegyedénél leszálltam és feltoltam a bringát. A tetejére érve gyönyörű panorámával búcsúzhattunk Abaligettől.
 |
| Visszatekintés Abaligetre |
Ezután egy jó kis lejtő következett. Igazából néha ettől meg tudok őrülni: keményen megküzdök, hogy feljussak valahova, azért, hogy aztán egy baromi hosszú lejtőn leguruljak, kapaszkodva a fékbe. Bosszantó tud lenni.
Nem sokat gurultunk lefelé, mikor elénk tárult a szépséges orfűi panoráma a tavakkal.
 |
| Orfű |
Itt meg kellett állni fotózni ..... és tanácskozni.
Ugyanis megállapítottam, hogy ha én most oda legurulok, már nem jövök fel. Nem lesz már erőm hozzá, hogy egy ilyen völgyből újra kitekerjek. Bár egész nap arra vágytam, hogy csobbanjak egy nagyot Orfűn, most le kellett szavaznunk ezt a programot. Az idő is eljárt már felettünk és még vissza kellett tekernünk Kozármislenybe. Ezért fájó szívvel visszafordultunk a szerpentinen és felküzdöttük magunkat újra. Putyóval megbeszéltük, hogy legközelebb hozunk sátrat és itt éjszakázunk, csak úgy éri meg bevállalni ezt a túrát.
Így hát elindultunk hazafelé egy rövidebb úton, amitől nagyon tartottam. Ugyanis idefelé ezt az utat nem mertük bevállalni. Végülis nem volt vészes. Kitartóan emelkedett, de csak enyhén. Így is nagyon elcsigázottan tekertünk. Közben megcsodálhattuk azt a kerékpárutat, amit Pécstől építenek Orfűig és 2010 nyarára ígértek átadni. Az út már ki van jelölve, ledöngölve, fák kivágva, de már sokadszorra is elmosta az eső.
Idén nyáron ezt már tuti nem adják át. De jó lesz, ha egyszer kész lesz, csak olyan magyar módra épül. :-/ Úgy tűnik, elég szélesre is tervezik.
Miután az emelkedő végére értünk, egy félelmetes, hosszú szerpentinen gurultunk, gurultunk, gurultunk, és gurultunk lefelé, egészen Pécsig. Én ilyenkor mindig attól tartok, hogy elém ugrik valami vad, vagy belehajtok valami kátyúba, és fejre állok, ezért nem merem nagyon engedni, hogy elragadjon a sebesség. 37 km/óránál többel nem mentem már így is tele volt a gatyó. De az biztos, hogy jól tettük, hogy nem ezen az úton mentünk fel. Azt hiszem, nem jutottunk volna messzire, nem biztos, hogy megbírkózunk vele.
Még jó pár kilométer pécsi tekergés és bolyongás és útkeresés után este 7 körül érkeztünk meg Edináékhoz Kozármislenybe. Fáradtan, izzadtan, büdösen, kimerülten, éhesen. Egy zuhany után újjászületve elfogyasztottunk egy isteni finom kolbászos, tojásos lecsót. Vacsi után még borozgattunk, beszélgettünk és valamivel éjfél után aludni mentünk.
Szép kis túra volt. Végülis így is teljesítettük a 600 méter szintkülönbséget, csak egy hosszabb és könnyebb úton. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése