Tekergések a Baranyában, 3. nap: Diósviszlótól Szigetváron át Szentlőrincig (2009.06.29)

Mai útvonalunk: Diósviszló - Rádfalva - Kórós - Sámod - Baranyahídvég - Vajszló - Nagycsány - Csányoszró - Sellye - Bogdása - Drávafok - Teklafalu - Kétújfalu - Hobol - Szigetvár - Péterfa - Dencsháza - Katádfa - Rózsafa - Szentdénes - Királyegyháza - Szentlőrinc (96 km)

Azt hiszem, ezt a napot sem felejtem el soha....

Korán kelés, reggeli, összecuccolás, 9-10.00 között indulás. Hosszú út állt előttünk.

Több lehetőséget fontolgattunk:

• A verzió: nem megyünk semerre, egyenesen feltekerünk Szentlőrincre, vonatra szállunk és hazajövünk.


• B verzió: Elmegyünk Sellyére és onnan tekerünk fel Szentlőrincre, ahol vonatra szállunk és hazajövünk


• C verzió: Elmegyünk Sellyére, onnan fel Szigetvárra, ahol vonatra rakjuk a bringát, átmegyünk Szentlőrincre, átszállunk egy másik vonatra és hazajövünk.

A C verzió nyert, de így tudtuk, hogy csak egy délutáni vonattal tudunk elindulni és késő este érünk haza. Én szerettem volna látni Szigetvárt, így hát elindultunk. Ma végre velünk tartott Tamás is az országúti bringájával.

Én mentem elől, hogy a fiúk igazodjanak a tempómhoz (Putyóval mindig így tekerünk). Köszönhetően a sík terepnek és a remek aszfaltnak remekül suhant a paripa, végig tudtam tartani egy 20-22 km/órás tempót. Ez azzal járt, hogy folyamatosan tekertem. Putyó rám is szólt, hogy nehogy túlhajtsam magam, hosszú út áll előttünk, ki ne dőljek. Nem éreztem megterhelőnek,  a fenekem viszont annál inkább. Megviselte az előző két nap, így már az első kilométerek után szenvedtem, mocorogtam, össze-vissza állítottuk az ülésemet, hogy kényelmes legyen. Sehogy nem volt jó. A fiúknak volt kipárnázott bringanacija, nekem nincs. Muszáj lesz beszereznem egyet.

(A fenékfájásomhoz kapcsolódik egy kis kiegészítés: jó pár évvel ezelőtt egy télen megcsúsztam a jégen és brutálisan fenékre estem. Úgy, hogy járni alig bírtam napokig. Állítólag nem tört el semmim, de a farcsontom azóta is sokszor tudat magáról. Na, nekem már ez fájt eme gyötrelmes napon.)

Viszonylag jó időben, jó tempóban, hamar eljutottunk Sellyére. Ez Diósviszlótól kb. 30 km-es távolság.

Sellyén megálltunk a Draskovich kastélynál, amiben most egy kollégium üzemel. Tartozik hozzá egy arborétum, ezt szerettük volna megnézni.

Forrás: www.panoramio.com. Fotózta: Molnár Zoltán

Tamás vállalta, hogy vigyáz a bringákra, míg mi sétáljunk egyet. Így jártunk egyet a kertben és kerestük az Ormánsági múzeumot, ami a leírás szerint szintén itt található valahol. Nem leltünk rá, így csak az arborétumban bóklásztunk. 

Nem egy nagy terület, hamar átjárható. 

Mikor visszamentünk Tamáshoz, kiderítettük, hogy hol a múzeum. Ott volt az is mellettünk, csak más irányban. Ekkor jött az első pofira esés: zárva volt. Hát persze, hétfő van, ilyenkor általában a múzeumokban szünnap van! :(

Hát, akkor gyerünk tovább! Sellye után rossz útra kanyarodtam, így öntudatlanul is sikerült egy hosszabb utat választanom Szigetvárig. :-/

Néha egy pár perces szünetet beiktatva haladtunk szép tempóban.

Az egyik ilyen pihi közben Kétújfalunál nyakunkba szakadt egy jó kis zápor. Felkaptuk az esőkabátot és mentünk tovább. Nem is haladtunk sokat, mikor egyszercsak elállt az eső. Én megálltam levenni az esőkabátot, mert nagyon feszélyezett. Ahogy továbbindultunk, utolért a zápor. Nem érdekelt, nem öltöztem vissza. A fiúkon maradt az esőkabát, én meg a szakadó esőben vidáman tekertem. Nem volt hideg, nem fáztam, szeretem a nyári záporokat, váltóruha meg volt a táskában. Mire elállt az eső és megszáradtam, jött a következő. Így ment ez Szigetvárig, ahova szakadó esőben érkeztünk meg. Hamar megtaláltuk a várat, körbetekertük

Forrás: ecohun.com

és a bejáratnál szomorúan állapítottuk meg, hogy hétfő van: zárva. :( Hogy lehet egy vár is zárva hétfőn??? Majd megszakadt a szívem, annyira szerettem volna bemenni és körbenézni! Kívülről olyan nagy volt és szép!

Mivel már korgott a gyomrunk, kerestünk egy vendéglőt. Szigetváron nem néztünk ki előre semmilyen étkezési lehetőséget, így Tamás felhívta egy ismerősét, hogy tud-e ajánlani valami jó kis helyet. A telefon után felkerestük a Kiskakas éttermet. Itt fogyasztottunk egy felejthető, de nagyon olcsó ebédet, majd tanakodtunk, hogyan tovább. A vonat indulásáig, ami átvitt volna Szentlőrincre, még sok óra volt hátra. A vár zárva, strandolni nem volt kedvünk, nem igazán tudtunk mit kezdeni magunkkal. Végül Putyóval arra jutottunk, hogy áttekerünk Szentlőrincre, bár ez ellen már minden porcikám tiltakozott. Amennyiben a 6-os úton mentünk volna, 1 órán belül ott vagyunk, de az túl forgalmas, így a kerülőút győzőtt. Még 30 km. :-/

Tamás Dencsházáig velünk tartott, onnan Diósviszlónak vette az irányt.

Nagyon nehezen vettem már a kilométereket, az út sem volt valami jó minőségű, támadt egy kis szembeszél is, így többnyire már csak 16 km/h-val tudtam haladni.

Kis falukon tekertünk keresztül, zömében roma lakossággal. Látszott, hogy nem sűrűn jár erre idegen, mert úgy néztek ránk, mint az UFO-kra. Putyó utólag mondta, hogy kicsit tartott tőle, hogy leszednek minket a bringáról. Érdekes, nekem valahogy eszembe sem jutott, pedig én vagyok az ijedősebb. :)

Bár ezt a kerülőt már egyikünk sem kívánta, a táj mégis kárpótolt minket a szenvedéseinkért.

Egy napraforgó mezőnél meg is álltunk pihenni és fotózni kicsit, én is beálltam a közepébe pózolni.

Ekkor már nem győztem tömni magamba a szőlőcukrot, hogy energiához jussak.

A leginkább a Szentlőrinc előtti falu, Királyegyháza tetszett. Szép kis helység, takaros portákkal. Ami nagyon szimpatikus volt, hogy a házak nem az út szélén állnak, hanem van még előttük nagy füves terület, így tágasak az utak. Sok helyen nyírták a füvet, vagy locsoltak.

Az utolsó kilométereket már csak magam elé bambulva, kikapcsolt aggyal bírtam megtenni, reménykedőn kapaszkodva Szentlőrinc körvonalaiba. Annyira fájt már mindenem, hogy sírni tudtam volna.

Egyszercsak megéltük azt a pillanatot is, mikor begurultunk Szentlőrinc vasútállomására. Ekkor 96 km-t mutatott a kilométeróránk. Kb. fél óránk volt még a vonat indulásáig, így kényelmesen le tudtunk cuccolni a bringákról. 19:37-kor vonatra szálltunk és irány Budapest.

Késő este, 22.15-re ért be a szerelvény Keleti pályaudvarra. Innen még haza kellett jutni.

A Városligetnél még benéztünk a Kertem-be, hátha éppen dolgozik egy ismerősünk, de nem volt ott, így mentünk tovább. Éjfél tájban értünk haza.

A mai összes megtett kilométer: 109 km

Többet nem szeretnék ennyit, ez nem embernek való. Itthon megállapítottuk, hogy azért szenvedtem annyira, mert az ülésem már tropára van menve, meg van rogyva, nincs már semmi tartása. A következő héten vettünk nekem egy új ülést, ami most nagyon szupi és kényelmes, és a farcsontom is csendben van azóta. :)