Szerzői jogok

Creative Commons Licenc
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható. De mielőtt megosztanál, felhasználnál bármit is az oldalról, kérlek, hogy egyeztess velem is.

2009. július 22., szerda

Tekergések Baranyában, 2. nap: Harkány és Siklós (2009.06.28.)

Mai útvonal: Diósviszló - Márfa - Harkány - Siklós - Harkány - Márfa - Diósviszló (36 km)



Ma is viszonylag korán keltünk és reggeli után útnak is indultunk.

11:00 órától várjátékok voltak a Siklósi várban, úgy terveztük, hogy ott indítjuk a mai programot.
Tamás is velünk tartott, egy régi túrakerékpárral jött, amit a napokban szerelt össze. Ahogy elindultunk, már Diósviszló után nyakunkba szakadt az ég. Kiadós zuhé volt, így borult a programtervünk.
Úgy döntöttünk, ha már ilyen csúf idő lett, elmegyünk Harkányba gyógyfürdőzni, aztán majd meglátjuk, hogy alakul az időjárás.
Harkányban Tamás bringája felmondta a szolgálatot, meg kellett állnia szerelni. Minket tovább küldött, ő úgysem akart strandolni.
Mire a fürdőhöz értünk, az eső is elállt. Kihasználva Hungary Card-os kedvezményünket, félárú jegyet váltottunk a gyógyfürdőbe.
Bejártuk a strandot, találtunk szaunát is és szomorúan állapítottuk meg, hogy hát papucsunk az nincsen, márpedig kötelező lenne a használata, így anélkül lébecoltunk és a szauna kimaradt. Viszonylag hűvös volt, a strandmedence nem hozott minket lázba, így átmentünk a termálfürdőbe. Itt van kültéri és beltéri medence egyaránt, a víz hőmérséklete 36 és 38 fokos. Perzselte rendesen az előző nap leégett bőrömet. Lubickoltunk, melegedtünk egyet és körbejártuk a fürdőt. Kb. 2 órát töltöttünk itt. A vége felé felfedeztem egy táblát, amire ki volt írva, hogy a termálvíz elszínezheti az ékszereket. Ekkor a kezeimre néztem és hát igen: a gyűrűim eleinte barna, majd később zöldes-kékes-fekete színben pompáztak. Így jobban tetszettek (azóta lekopott). :)
Mivel már ebédidőre járt, úgy döntöttünk, hogy felkeressük a helyi kiszemelt csárdát, aztán eldöntjük, mi lesz: vagy visszajövünk, vagy átmegyünk Siklósra a 15:00 órás várjátékokra.
Miután átöltöztünk és útnak indultunk, ismét nagy zuhé támat. Magunkra kaptuk az esőkabátot és áttekertünk a Muskátlis csárdába.


Itt kicsit megszeppentünk, mert a nagy-nagy étteremben nem volt egyetlen vendég sem. Megnyugtattak minket, hogy nyitva vannak, így hát helyet foglaltunk és rendeltünk. Én borzasztóan éhesnek éreztem magam, így győzött a mohóság. Kértem halászlét és csevapcsicsát is görög salátával.
A halászlét kis bográcsban tálalták, bőséges volt, gyufatésztával, ahogy én szeretem. :)



Mire megettem, jól is laktam, így a második fogással már csak küzdöttem. Végül kifogott rajtam és becsomagoltattam.
Mire útnak indultunk, már derekasan eljárt felettünk az idő. Az eső is elállt, ezért célba vettük Siklóst.
Sajnos csak 16:00 órára értünk oda, még hallottuk a várjátékok végét. Szépen lecsúsztunk róla. :(
Belépőt váltottunk a várba és felfedező útra indultunk.

Kilátás a várból, a távolban a Szársomlyó

Kilátás a várból

Siklósi vár

Siklósi vár
Nem voltunk tőle elájulva. Van sok kiállítás, de valahogy olyan szedett-vedett az egész. Az egyik szobában még határőrökről van kiállítás, a következő helyiségben már kínzókamra.
Néztem a máglyahalált, a vasra verést, a hóhért, ahogy lecsap a bárddal egy térdeplő ember feje felé és ekkor valami nagyon furcsa érzést éreztem a tarkómon. Összerándult, megfeszült minden izmom és olyan pocsékul lettem, mint a templomokban szoktam. Na, gondoltam, tuti, hogy ebben is volt részem, nem csak máglyahalálban. :)
A vár tömlöceiben és kínzókamráiban szinte semmi sincs. Beléptem egy-két cellába és olyan nyomás lett a mellkasomon, hogy ki kellett jönnöm. Pocsék érzés volt. Ezek a fránya előző életek.... :)
Az igazán érdekes élmény ez után jött. Volt ott egy kis szakadt, kopott kápolna. Bementünk és arra számítottam, hogy ki is fordulok, ahogy szoktam az ilyen szent helyekről. Valahogy mindig feszélyez a légkör, de itt nem. Itt valami fura békesség jött rám. Leültem és elteltem békességgel.Tudom, érdekesen hangzik ez az én "számból", de olyan jó volt ott üldögélni!!! :)


Nagyon elgondolkodtattak ezek az élmények, hogy mi közöm lehet nekem ehhez a helyszínhez.

A vár bejárása után még megnéztünk a közelben egy dzsámit, amit a '90-es évek elején újítottak fel. 18:00-ig volt nyitva, éppen zárás előtt 10 perccel toppantunk be.



Nagyon szép kis épület, gyönyörűen felújították. Volt már ez lakóépület, istálló, raktár, minden.



Ez után még betekertünk Siklós kis utcáiba, majd hazaindultunk. Ekkor már nagyon kellett vizelnem és emlékeztünk rá, hogy a bringaút mentén van egy tuti pihenő, ahol wc-t is láttunk. Gondoltam, akkor ezt most kipróbáljuk. 



Hát, odaérve nagyot esett az állunk. Kafán ki van írva, hogy EU-s támogatással milyen sok-sok  millió Euróba került ezt felállítani, de a WC-ajtók zárva voltak. Pisilhettem a szabadban a pihenő falának oldalába. Gratulálok! :-/

19:00 körül Harkányba érve  megállapítottuk, hogy a gyógyfürdő már bezárt, így sajnos be kell érnünk azzal a két óra lubickolással, ami jutott nekünk az aznapi programból. Innen már egyenesen Diósviszló felé vettük az irányt.

A mai teljesítmény: 36 km. A fenekem már igencsak ki volt készülve. :)

Este még felmentünk Tamással megnézni a szőlőst és a borospincéjüket. Felfelé lelegeltük az út menti meggyfákat. Életemben nem ettem ilyen finom meggyet! :)
A pincétől csodaszép volt a panoráma.

szőlős, a háttérben repcemező sárgállik

hangulatos lugas

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése