Szerzői jogok

Creative Commons Licenc
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható. De mielőtt megosztanál, felhasználnál bármit is az oldalról, kérlek, hogy egyeztess velem is.

2012. július 24., kedd

Balatonszemes - Balatonlelle, kirándulás a Kishegyre - 2012. nyaralás I., 4. nap (2012.07.24.)

Első balatoni napunkon kicsit hűvös időre ébredtünk. Az ablakunk alatt boldogan fedeztünk fel egy nagy csapat fecskét. Minden reggel ott bandáztak. :)

Fecskék az ablakunk alatt

Szállásadónk, Magdi elmondása szerint olyan, mintha minden reggel megbeszélnék, hogy aznap mi a program, aztán szétszélednek.
A kávénkat a parton fogyasztottuk el, nagy békességben, elégedetten kortyolgatva. Putyó kicsit barátkozott a vízzel és egy hattyúval is.

Putyó a vízben

szállásunk - szobánk a legfelső emeleten
Mivel mi nem igazán tudunk Putyóval megülni a fenekünkön, minden napra szerveztünk programot, bízva benne, hogy Anyu is csatlakozik hozzánk. Mára egy kis kirándulás volt betervezve Balatonlellére, a Kishegyre. Mivel szállásunk Balatonlelle határában volt és azt olvastam, hogy a Kishegy Lellétől 3 km-re van, azt saccoltam, hogy 10-12 km lehet ez a séta oda-vissza. Lépésmérőt felcsatolva, útrögzítőt mobilon elindítva, fel is kerekedtünk a délelőtt folyamán mi hárman (mai sétánk Balatonszemestől a Kishegyig nyomon követhető térképen és számokban itt).
A rögzítéseknek köszönhetően hamar megtudtuk, hogy Balatonlelle központja 5 km-re van a szállásunktól, de azért bíztam benne, hogy nem kell sokkal többet gyalogolnunk, mint amire számítottam. A piros jelzést is megtaláltuk előbb-utóbb, ami a Kishegyre vezet. Talpunk alá vettük hát a Szövetség utcát és mentünk, mentünk, mendegéltünk, néha megálltunk fotózni.


Szent Donát
Egyáltalán nem voltam elragadtatva ettől a turistaúttól. Caplattunk a tűző napon, az autóút mentén, kukoricás és szőlős mellett.

Turistaút az autóút, a kukoricás és a szőlős mentén
Ha kerestünk, találtunk azért látványosságot: előttünk magasodott a Kishegy, hátunk mögött visszavárt a Balaton.

Kishegy

A Balaton visszavár
Szőlős és a Badacsony
Anyu szerint égszakadást, földindulást jósoltak mára, de mi biztosítottuk, hogy jó idő lesz, nyugodtan elindulhatunk. Útközben azért többször huhogta a zápor-eső-zivatart, pedig felhő nem igen volt az égen. Tudni kell, hogy Putyó remekül tud jó időt csinálni, úgyhogy mi bíztunk benne, hogy az időjósok ezúttal is hoppon maradnak, legalábbis minket elkerül a csapadék. :) 
Mire elérkeztünk a Kishegy lábához, már tudtam, hogy kis sétánk lényegesen hosszabb lesz, mint én azt gondoltam. Csak idáig kb. 10 km-t jöttünk. Kicsit lelkiismeretfurdalásom volt, aggódtam, hogy Anyu hogy fogja bírni oda-vissza ezt a nagy távot. Egyelőre jól volt, nyugalomra intett, kicsit megpihentünk egy padnál, majd felsétáltunk a hegyre (tényleg kicsi). 
Időközben ronda felhők gyülekeztek felettünk, Anyu ismét elkezdett felhőszakadást huhogni, mi továbbra is jó időt programoztunk és nem aggódtunk. :)
 A hegytetőre vezető úton több pincészet mellett haladtunk el. Vissza-visszatekintgetve messziről csodálhattuk a Balatont és szép hegységeit.

Panoráma a Kishegyre vezető útról


Nagyon tetszettek a szőlősorok tövébe ültetett rózsabokrok, igazán szép volt az összkép.



Rózsák, szőlős, Kishegy

A hegytetőn pedig már várt minket a hangulatos kis Szent-Donát kápolna.

Szent-Donát kápolna, Kishegy

Kirándulásunk egyik nem titkolt célja volt, hogy meglátogassuk a Majthényi pincészetben Putyó egyik régi cimboráját, aki nyaranként itt dolgozik felszolgálóként. Nem tudtuk a beosztását, nem volt biztos, hogy szerencsével járunk és sikerül őt meglepni.
Helyet foglaltunk a pincészet udvarán, rendeltünk fröccsöt, üdítőt és érdeklődtünk Robi felől. Még nem dolgozott, 16:00-re várták, addig már nem volt sok idő.
A Veltelini fröccs mennyei finom volt, főleg, hogy 16.252 lépés vezetett hozzá. :)

16.252 lépés vezetett a finom veltelini fröccshöz :) 

Miután megpihentünk, felfrissültünk, folytattuk sétánkat a hegytetőre, ahol egy kis játszótér várt minket kilátóval. Hamar megállapítottuk, hogy a kilátóról semmit nem fogunk látni, benőtték a panorámát a fák. Nem értem, hogy miért nem tartják karban, miért nem gondozzák, hogy betölthesse funkcióját. :( Letelepedtünk egy asztalhoz, hogy elfogyasszuk késői ebédünket. Ekkor nagy szemekben csepegni kezdett az eső, majd rövid időn belül ránk szakadt az ég (Anyu nyert). Először felmásztunk a fedett kilátóra, de hamar rájöttünk, hogy ott nem szerencsés álldogálni, még belénk csap a villám, na meg be is ázik, így alatta kerestünk fedezéket.

Kishegyi kilátó, menedékünk
A következő kb. fél órát itt töltöttük. Az eső szakadt minden irányból és mi kucorogtunk Anyu esőkabátja alatt (mi nem vittünk, minek az?).

Összekucurodva Anyu esőkabátja alatt


Szakadő esőben
Mikor csendesedett az eső, kimásztunk az esőkabát alól, de még igénybe vettük a kilátó oltalmát. Időtöltésként vizes pókhálókat fotózgattunk.

Pókhálót fotózgatva


Pókháló

Mikor már csak csepegett az eső, kimerészkedtünk a fedezékből, hogy visszatérjünk a Majthényi pincészetbe. Az út saras volt és rendkívül csúszós, külön művészet volt leevickélni rajta  esés nélkül.

Csúszka a sárban

Sarasan, ázott verébként foglaltunk helyet ismét a pincészet teraszán, ezúttal a fedett részen, ahonnan gyöngyörű panoráma nyílik a Balaton irányába. Hangulatos lehet ezt csodálva elfogyasztani egy remek ebédet, finom bort kortyolgatva.

Panoráma a Majthényi pincészet teraszáról

Itt volt már Robi is, sikerült meglepni. Én most ismertem őt meg, Putyóval pedig nagy volt a viszontlátás öröme. Nem tartottuk fel sokáig, jöttek a vendégek, dolgoznia kellett. Kicsit beszélgettünk, elfogyasztottunk egy kávét és elindultunk vissza.
Annak, aki nem akarja ezt a hosszas, kicsit unalmas sétát megtenni a hegytetőre, ajánlom figyelmébe, hogy Vili vonattal - és természetesen autóval - is fel lehet jönni ide. Biztos jó móka és az ára sem vészes (emékeim szerint 1100-1200 Ft körül van a Balatonlelle - Kishegy - Balatonlelle körjárat).
Visszafelé (térképen és számokban egy darabon itt, aztán lemerült a telefonom) nem győztük kerülgetni a csigákat, egyik jobb forma volt, mint a másik. :)

csigusz

Szállásunkon nagyon finom vacsorával vártak minket és még a Balatonról is sikerült egy-két szép képet készíteni.

Balaton kora este
Mai "kis" sétánk kb. a duplája lett annak, mint amit terveztem. Anyu jól bírta, de azért bosszantott, hogy ennyivel többet kellett menni, hiszen másnapra igazán szép kirándulást terveztünk Tihanyba, és nem szerettem volna, ha esetleg a mai nap fáradalmai miatt nem tart velünk holnap.
A lépésmérőm szerint 32.845 lépést tettem meg ma. :)

Még képek ITT.

Publikálva: 2013.02.03. 

2 megjegyzés:

  1. Az első link (mai sétánk Balatonszemestől a Kishegyig nyomon követhető térképen és számokban itt) nem műkszik.
    Amúgy jó írás, grat! ☺

    VálaszTörlés
  2. Javítottam a linket, köszi szépen! :)

    VálaszTörlés