Majális a hegyekben: Két-bükkfa-nyereg - Kesztölc - Két-bükkfa-nyereg (2012.05.01.)

Ezt a túrát gondos szervezés és útvonaltervezés előzte meg, hogy minden pontot érintsünk, amit Putyó is és én is látni szeretnénk.

Az útvonalterv: Dobogókő, Két-bükkfa-nyereg - Fekete-kő - Pilis-nyereg - Fekete-hegyi "Sasfészek" turistaház - Háromszázgarádics - Kétágú-hegy, Öreg-szirt - Kesztölc - Tündér-szakadék - Klastrom-szirtek - Szénás-út - Pilis-nyereg - Dobogókő, Két-bükkfa-nyereg.

Előző nap még több-kevesebb sikerrel igyekeztünk kiheverni a hétvégi tekerést, de Május 1-én már napsütéses időben kerekedtünk fel, hogy újra alaposan megmozgassuk tagjainkat. Ismét csatlakozott hozzánk Öcsém, és ex-kollégám, Tomi, ezúttal egyedül.

Ugyanúgy a 8:55-ös busszal mentünk fel Dobogókő irányába, mint legutóbb, ami zsúfolásig teli volt. Meg is ijedtem, hogy nem fogunk rá felférni. Konkrétan elgondolkodtunk rajta Putyóval, hogy minden egyes alkalommal fotót fogunk készíteni a tömött buszról és megreklamáljuk az illetékeseknél,  hogy legalább hétvégén indítsanak már nagyobb buszokat, vagy sűrűbb járatokat. :(

A dobogókői buszvégállomás előtt nem sokkal, Két-bükkfa-nyereg megállóból indítottuk a túrát. Ezt követően gyakorlatilag jó darabig csak lefelé ereszkedtünk. Első állomásunk a csodás panorámát ígérő Fekete-kő (592 m) volt. Innen kilátás nyílik Pilisszentlélekre, a Pilis-hegység nagy részére és jó időben még a Dunát is látni.

Ahhoz, hogy részünk legyen eme festői tájban, kicsit ki kell merészkedni a hegyorról lehúzódó hófehér mészkő-sziklatarajra. :) Azt olvastam a térképünkben található túraleírásban, hogy ez a sziklaszirt a Pilis egyik legszebb pontja. Hát nem tudom, engem nem nyűgözött le annyira. Biztos érdemes lenne akkor is szétnézni innen, amikor már nem egybefüggő zöld minden.

Miután kifényképeztük és -gyönyörködtük magunkat, átadtuk helyünket az újonnan érkezőknek. Meglehetősen sok kiránduló csoporttal találkoztunk errefelé, hamarosan azt is megtudtuk, hogy egyfajta vetélkedő zajlik a környéken. Kellemes erdei sétával érkeztünk meg következő állomásunkhoz, a Pilis-nyereghez, ami egy nagyobb csomópont, tipikus pihenőhely, több asztallal és tűzrakó-hellyel.

A második világháború végnapjaiban hadszíntér volt, ezért itt egy emlékművet is állítottak az áldozatok emlékére.

A vadászösztönöm egyébként már működésbe lépett, ahogy beléptünk az erdőbe, ennek köszönhetően hosszas szemgúvasztást követően először ezt a Ráncos tintagomba-csoportosulást szúrtam ki az út mellett,

aztán mást nem is. Hiába kémleltem végig túránk során az út mentét és beljebb, teljesen ki volt száradva az erdő, sehol nem láttam ehető gombát. 

Következő célpontunk, ahol nagyobb pihenőt terveztünk tartani, a Fekete-hegyi Sasfészek turistaház volt. Itt aztán nagy sokadalom fogadott minket, ment a főzőcske, eszem-iszom, dínomdánom, úgyhogy nem is nagyon tudtunk sehova letelepedni, minden asztal foglalt volt. Gondolom a turistaházat üzemeltető túrakör tagjai majálisozhattak. A ház teraszáról állítólag nagyon szép a kilátás Esztergom irányába. Az aljából semmit nem látni, az biztos, a teraszra meg nem akartunk felpofátlankodni (pedig elvileg simán felmehettünk volna, nyitott lehetőségnek tűnt), inkább hagytuk zavartalanul mulatni a társaságot és jobb híján egy fa árnyékában telepedtünk le, hogy együnk pár falatot. A szendvicsek elfogyasztása közben röpke eszmecserét tartottunk arról én meg a fiúk, hogy érdemes-e, szabad-e gyermeket szülni a mai világban. :) Aztán Öcsémből is kibújt a gyermek és meghintáztatta magát egy faágról lógatott, erre szánt alkalmatosságon. :)

A gyors ebédszünet után úgy döntöttünk, hogy nem időzünk itt sokat, majd máshol pihenünk egy nagyobbat, így folytattuk utunkat és elkerültünk a Háromszázgarádics felé, ahol elvileg 200 millió éves, triász kori üledékkőzet-feltárás található, de mi nem igazán láttunk semmit a sziklákon. Az idevezető út az hangulatos, az biztos.
Visszakapaszkodtunk a Fekete-hegyre és haladtunk tovább Kétágú-hegy irányába. A "tömeget"szerencsére hátunk mögött hagytuk, ezt követően már nem nagyon találkoztunk más kirándulókkal. Putyó felkészültségének köszönhetően egy kicsit rövidítettük az utat a Két ember ösvényén (a fiúk közben őzeket is láttak, én sajnos lemaradtam róla) és hamarosan a Kétágú-hegy Öreg-szirtjén találtuk magunkat, ahonnan a várva várt panoráma tárult elénk Kesztölccel, a kesztölci szőlőkkel és a környező hegyekkel.

Na, itt már jöhetett egy nagyobb pihenő, naptejezés, sütizés (finomsággal készültünk Putyóval :)), szemgyönyörködtetés, fényképezés.

Az erdő szélén füstölgő, izzó tűznyomot találtunk. Próbálták a srácok "lelocsolni", de nem sokat értek vele. Én nem kísérleteztem. :) Kicsit aggódtunk, nehogy ismét lángra kapjon gazdátlanul a nagy szárazságban. Meg is fogadtuk, hogy ha leérünk Kesztölcre, akkor szólunk valakinek, de aztán sajnos elfejtettük. :(

Kb. fél óra pihenő után indultunk tovább. Egy szép kilátóponton még megálltunk elnézni a messzibe, Esztergom irányába. Messziről látszott miniben a Bazilika és a napfényben vibráló, gyárudvaron sorakozó Suzukik.

Próbáltunk megtalálni egy barlangot is a közelben (Öreg-lyuk volt talán?), de hiába, nem leltük. A barlangok már csak ilyenek. :)

Égető napsütésben ereszkedtünk le a hegyről Kesztölcre,

időközben vissza-visszafotózgatva.

A térképet kicsit félrenézve (a spirál volt megtévesztő, ami kettéválasztotta a lapot) sikerült eltévednünk és kerülni másfél kilométert a nagy melegben, így nem igazán azon a ponton értünk be Kesztölcre, ahol szerettünk volna. Betájoltuk magunkat, kiderítettük, hogy hol áll meg a busz Budapest irányába és búcsút vettünk Tomitól, aki eddig tartott velünk. Neki még pár kilométert gyalogolnia kellett a megállóig, Kesztölc határába. Előttünk már csak egy-két jó hideg fröccs képe lebegett. :)

Érintettük a pincesorokat, az egyik előtt bányászok majálisoztak, iszogattak, danolásztak, a többi pedig zárva volt. 

Bíztunk benne, hogy azért valahol csak sikerül kóstolni egy kis kesztölci bort, ezért a betévedtünk a Hegyi kocsmába is, de sajnos ők sem foglalkoztak helyi borral. Azért egy fröccsöt legurítottunk (meglepően olcsó volt) és indultunk tovább. A pultos hölgy a közelben található éttermet ajánlotta, azt mondta, hogy ott biztos sikerrel járunk. Putyó még próbálkozott a pincesoron, de semmit nem talált nyitva, így kis teketóriázás után végül befordultunk a Pylis borházba is. Elég puccosnak tűnt, nem túl sok reményt fűztünk hozzá és a pincérek sem voltak valami szimpatikusak, de megadtuk nekik az esélyt. Sajnos itt is csalódnunk kellett, nem tartottak kesztölci bort, úgyhogy én inkább tejes kávét kértem. Miközben elfogyasztottuk, ami előttünk volt, jeleztem, hogy fizetnénk is. Ezt követően alaposan megvárattak minket a számlával, mert a haver, meg a külföldiek körbeugrálása fontosabb volt.. Az ilyen helyekről olyan keserű szájízzel tudok távozni!

Egy darabig aszfalt úton bandukoltunk és lestük, hogy hol visz be minket a kék jelzés az erdőbe. A kék jelzésről egy jelöletlen ösvény kellett, hogy elvezessen minket a Tündér-szakadékhoz. Az első ösvénynél meg is álltunk tanácskozni, hogy megfelelő-e és Putyó GPS-e azt mutatta, hogy ezen rá tudunk csatlakozni a szakadékhoz vezető ösvényre. Egy kis idő múlva az ösvény ketté ágazott, itt is a GPS segítségét kértük, majd a következő elágazásnál is. Az ösvények egyre szűkebbek voltak és végül amit választottunk, az el is fogyott alólunk. Egyszer csak a meredek hegyoldalban csúszkálva találtuk magunkat. Nem sikerült maradéktalanul zerge üzemmódba kapcsolni, így fától fáig egyensúlyozva, csüngve, csúszkálva haladtunk előre. Öcsémnek közben egy elcsörtető vaddisznót is volt szerencséje látni, innentől még jobban bennem volt a félsz, hogy valahol egy mérgesebb példányba ütközünk.
Eltévedtünk, bár a GPS azt mutatta, hogy az úton vagyunk. Egy idő (és sok küzdelem) után javasoltam, hogy felfele haladjunk először, ne előre, mert mintha közel lenne a meredek teteje, érdemesebb lenne előbb vízszintesbe kerülni és úgy tartani az irányt. Fel is evickéltünk és ott találtuk magunkat a megfelelő úton (légvonalban talán 1 méter volt a különbség, ezért mutatta úgy a kütyü, hogy jó úton vagyunk). A Tündér-barlangot és a Tündér-szakadék izgalmasabb részét így sajnos elkerültük. Gyanús volt nekem ez a hely, szerintem a tündérek alaposan eltereltek minket, ráadásul Putyó GPS-ét is lekapcsolták, ezt a szakaszt pont nem rögzítette. Több, mint gyanús, nem? :) Képeket erről a részről nem készítettem semmit, örültem, hogy nem csúszok le a hegyoldalban és tartani tudom magam (ezért utólag le is lettem szúrva, mármint hogy azért, mert nem fotóztam). Öcsémnek is valahol itt ment el a lelkesedése és innentől már csak a túra végét várta, de az még egy kicsit arrébb volt.

Hamarosan hangulatos kis csomóponthoz érkeztünk, ahol meg kellett győznünk Imrét, hogy itt bizony pár száz méteres kitérőt szeretnénk tenni a Klastrom-szirtekhez. Egy darabon kaptattunk egy kicsit fefelé, aztán ereszkedtünk lefelé, míg egy kiugró sziklás részhez nem értünk. Itt egy kicsit megpihentünk, kilihegtük az elmúlt óra fáradalmait és izgalmait, majd átsétáltunk a szomszédos Kémény-sziklához. Ez egy jó kis szikla terasz volt, ahol kényelmesen el lehetett üldögélni, hemperegni, nézelődni, de azért csak óvatosan.

Miután ismét sikerült a körülményekhez képest valamelyest feltöltődni, tovább indultunk és visszatértünk a csomóponthoz, majd a Szénás úton folytattuk utunkat. Itt találtunk egy jópofa esőházat, amiben egy üzenet várta az arra járót: Költözz ki a szabadba!

Nagyon tetszett nekem a Szénás út, minden olyan tágas volt és tele volt pozitív energiával. Engem nagyon feltöltött így a kirándulás vége felé.

Túránk utolsó látványossága a Pilis-nyergi víznyelő. Semmi extra, két nagy-nagy lyuk, tele uszadék fával és szeméttel.Gondolom kinézhetne jobban is. Ezt is láttuk. :)

17:45 körül érkeztünk vissza a Pilis-nyereghez. Úgy saccoltuk, hogy még kb. 2 km van előttünk. Felvetettem, hogy lépjünk ki, hátha elérjük a 18:05-ös buszt. Óránként indul lefele járat, nem sok kedvem volt egy órát még üldögélni az erdőben, mire jön a következő, de sétálni sem megállókat előre. Így hát iparkodtunk, ahogy tudtunk, kaptunk még egy kaptatót a végére, néhol már csak vonszoltuk magunkat, de azt gyorsan. :)

Hősiesen felhasználtuk utolsó energia tartalékainkat, így végül sikerült elérni a buszt, ami lefelé is tömegnyomor volt, de most szerencsére jutott nekünk ülőhely. 

Tartalmas és fárasztó nap volt, végül 19,4 km-t gyalogoltunk. Öcsém lépésszámlálója kb. 28.000 lépést számolt, ha jól emlékszem. :) Tervezzük, hogy járunk még errefelé, mert sok a látványosság, ami nem fért bele ebbe a túratervbe. :)

Én személy szerint másnapra szabit vettem ki, hogy kipihenjem a hosszú hétvégét. :)

Még több kép a blog Facebook oldalán, ITT.