Technikai közlemény

Mint azt előző bejegyzésemben említettem, fel fogom tölteni az összes régi beszámolómat erre az oldalra és ezt bizony el is kezdtem a 2008-as évvel, eredeti publikálási dátummal. Szóval aki rendszeresen ide látogat és lusta lejjebb görgetni, csak azt látja, hogy ugyanaz a friss bejegyzés van a lap tetején. Pedig az oldal folyamatosan frissül ám, csak régi bejegyzésekkel (egyelőre, amíg utol nem érem magam, de azért hagyok időt követni is). Ezért tessék lejjebb görgetni, ott vannak az újabbnál újabb régi bejegyzések. ;)

A blog megszületése

Aki jobban ismer, az tudhatja, hogy immáron 5 éve blogolok mindenféléről, mindennapjaimról. Publikusan kezdtem, aztán egy kellemetlen élmény miatt privát lett a blog, kizárólag meghívottak olvashatják. Egy ideje azonban mocorog bennem a vágy, hogy privát blogomon közzétett élménybeszámolóimat ne csak a családommal osszam meg, hanem minél szélesebb körben. Elgondolkodtam, hogy miért is akarom ezt? Aztán megfogalmazódott bennem a cél is: annyi élmény, annyi szép hely, annyi kaland és benyomás ért minket a Párommal kis hazánkban! Meg akarom mutatni, hogy nem kellenek több tíz- és százezer Forintok, Magyarországon is lehet tartalmas és szép utazásokat, kirándulásokat tenni, amik maradandó élménnyel szolgálnak! Bízom benne, hogy ezekkel az élménybeszámolókkal másoknak is kedvet csinálok hozzá, hogy felkerekedjenek és kimozduljanak a hétköznapok szürkeségéből. :) 

Közzé fogom tenni itt a korábbi élménybeszámolóimat is az eredeti publikálási dátummal, így a feltöltés folyamatos lesz, van mit megosztani veletek. :) Tartsatok velem!

Majális a hegyekben: Két-bükkfa-nyereg - Kesztölc - Két-bükkfa-nyereg (2012.05.01.)

Ezt a túrát gondos szervezés és útvonaltervezés előzte meg, hogy minden pontot érintsünk, amit Putyó is és én is látni szeretnénk.

Az útvonalterv: Dobogókő, Két-bükkfa-nyereg - Fekete-kő - Pilis-nyereg - Fekete-hegyi "Sasfészek" turistaház - Háromszázgarádics - Kétágú-hegy, Öreg-szirt - Kesztölc - Tündér-szakadék - Klastrom-szirtek - Szénás-út - Pilis-nyereg - Dobogókő, Két-bükkfa-nyereg.

Előző nap még több-kevesebb sikerrel igyekeztünk kiheverni a hétvégi tekerést, de Május 1-én már napsütéses időben kerekedtünk fel, hogy újra alaposan megmozgassuk tagjainkat. Ismét csatlakozott hozzánk Öcsém, és ex-kollégám, Tomi, ezúttal egyedül.

Ugyanúgy a 8:55-ös busszal mentünk fel Dobogókő irányába, mint legutóbb, ami zsúfolásig teli volt. Meg is ijedtem, hogy nem fogunk rá felférni. Konkrétan elgondolkodtunk rajta Putyóval, hogy minden egyes alkalommal fotót fogunk készíteni a tömött buszról és megreklamáljuk az illetékeseknél,  hogy legalább hétvégén indítsanak már nagyobb buszokat, vagy sűrűbb járatokat. :(

A dobogókői buszvégállomás előtt nem sokkal, Két-bükkfa-nyereg megállóból indítottuk a túrát. Ezt követően gyakorlatilag jó darabig csak lefelé ereszkedtünk. Első állomásunk a csodás panorámát ígérő Fekete-kő (592 m) volt. Innen kilátás nyílik Pilisszentlélekre, a Pilis-hegység nagy részére és jó időben még a Dunát is látni.

Ahhoz, hogy részünk legyen eme festői tájban, kicsit ki kell merészkedni a hegyorról lehúzódó hófehér mészkő-sziklatarajra. :) Azt olvastam a térképünkben található túraleírásban, hogy ez a sziklaszirt a Pilis egyik legszebb pontja. Hát nem tudom, engem nem nyűgözött le annyira. Biztos érdemes lenne akkor is szétnézni innen, amikor már nem egybefüggő zöld minden.

Miután kifényképeztük és -gyönyörködtük magunkat, átadtuk helyünket az újonnan érkezőknek. Meglehetősen sok kiránduló csoporttal találkoztunk errefelé, hamarosan azt is megtudtuk, hogy egyfajta vetélkedő zajlik a környéken. Kellemes erdei sétával érkeztünk meg következő állomásunkhoz, a Pilis-nyereghez, ami egy nagyobb csomópont, tipikus pihenőhely, több asztallal és tűzrakó-hellyel.

A második világháború végnapjaiban hadszíntér volt, ezért itt egy emlékművet is állítottak az áldozatok emlékére.

A vadászösztönöm egyébként már működésbe lépett, ahogy beléptünk az erdőbe, ennek köszönhetően hosszas szemgúvasztást követően először ezt a Ráncos tintagomba-csoportosulást szúrtam ki az út mellett,

aztán mást nem is. Hiába kémleltem végig túránk során az út mentét és beljebb, teljesen ki volt száradva az erdő, sehol nem láttam ehető gombát. 

Következő célpontunk, ahol nagyobb pihenőt terveztünk tartani, a Fekete-hegyi Sasfészek turistaház volt. Itt aztán nagy sokadalom fogadott minket, ment a főzőcske, eszem-iszom, dínomdánom, úgyhogy nem is nagyon tudtunk sehova letelepedni, minden asztal foglalt volt. Gondolom a turistaházat üzemeltető túrakör tagjai majálisozhattak. A ház teraszáról állítólag nagyon szép a kilátás Esztergom irányába. Az aljából semmit nem látni, az biztos, a teraszra meg nem akartunk felpofátlankodni (pedig elvileg simán felmehettünk volna, nyitott lehetőségnek tűnt), inkább hagytuk zavartalanul mulatni a társaságot és jobb híján egy fa árnyékában telepedtünk le, hogy együnk pár falatot. A szendvicsek elfogyasztása közben röpke eszmecserét tartottunk arról én meg a fiúk, hogy érdemes-e, szabad-e gyermeket szülni a mai világban. :) Aztán Öcsémből is kibújt a gyermek és meghintáztatta magát egy faágról lógatott, erre szánt alkalmatosságon. :)

A gyors ebédszünet után úgy döntöttünk, hogy nem időzünk itt sokat, majd máshol pihenünk egy nagyobbat, így folytattuk utunkat és elkerültünk a Háromszázgarádics felé, ahol elvileg 200 millió éves, triász kori üledékkőzet-feltárás található, de mi nem igazán láttunk semmit a sziklákon. Az idevezető út az hangulatos, az biztos.
Visszakapaszkodtunk a Fekete-hegyre és haladtunk tovább Kétágú-hegy irányába. A "tömeget"szerencsére hátunk mögött hagytuk, ezt követően már nem nagyon találkoztunk más kirándulókkal. Putyó felkészültségének köszönhetően egy kicsit rövidítettük az utat a Két ember ösvényén (a fiúk közben őzeket is láttak, én sajnos lemaradtam róla) és hamarosan a Kétágú-hegy Öreg-szirtjén találtuk magunkat, ahonnan a várva várt panoráma tárult elénk Kesztölccel, a kesztölci szőlőkkel és a környező hegyekkel.

Na, itt már jöhetett egy nagyobb pihenő, naptejezés, sütizés (finomsággal készültünk Putyóval :)), szemgyönyörködtetés, fényképezés.

Az erdő szélén füstölgő, izzó tűznyomot találtunk. Próbálták a srácok "lelocsolni", de nem sokat értek vele. Én nem kísérleteztem. :) Kicsit aggódtunk, nehogy ismét lángra kapjon gazdátlanul a nagy szárazságban. Meg is fogadtuk, hogy ha leérünk Kesztölcre, akkor szólunk valakinek, de aztán sajnos elfejtettük. :(

Kb. fél óra pihenő után indultunk tovább. Egy szép kilátóponton még megálltunk elnézni a messzibe, Esztergom irányába. Messziről látszott miniben a Bazilika és a napfényben vibráló, gyárudvaron sorakozó Suzukik.

Próbáltunk megtalálni egy barlangot is a közelben (Öreg-lyuk volt talán?), de hiába, nem leltük. A barlangok már csak ilyenek. :)

Égető napsütésben ereszkedtünk le a hegyről Kesztölcre,

időközben vissza-visszafotózgatva.

A térképet kicsit félrenézve (a spirál volt megtévesztő, ami kettéválasztotta a lapot) sikerült eltévednünk és kerülni másfél kilométert a nagy melegben, így nem igazán azon a ponton értünk be Kesztölcre, ahol szerettünk volna. Betájoltuk magunkat, kiderítettük, hogy hol áll meg a busz Budapest irányába és búcsút vettünk Tomitól, aki eddig tartott velünk. Neki még pár kilométert gyalogolnia kellett a megállóig, Kesztölc határába. Előttünk már csak egy-két jó hideg fröccs képe lebegett. :)

Érintettük a pincesorokat, az egyik előtt bányászok majálisoztak, iszogattak, danolásztak, a többi pedig zárva volt. 

Bíztunk benne, hogy azért valahol csak sikerül kóstolni egy kis kesztölci bort, ezért a betévedtünk a Hegyi kocsmába is, de sajnos ők sem foglalkoztak helyi borral. Azért egy fröccsöt legurítottunk (meglepően olcsó volt) és indultunk tovább. A pultos hölgy a közelben található éttermet ajánlotta, azt mondta, hogy ott biztos sikerrel járunk. Putyó még próbálkozott a pincesoron, de semmit nem talált nyitva, így kis teketóriázás után végül befordultunk a Pylis borházba is. Elég puccosnak tűnt, nem túl sok reményt fűztünk hozzá és a pincérek sem voltak valami szimpatikusak, de megadtuk nekik az esélyt. Sajnos itt is csalódnunk kellett, nem tartottak kesztölci bort, úgyhogy én inkább tejes kávét kértem. Miközben elfogyasztottuk, ami előttünk volt, jeleztem, hogy fizetnénk is. Ezt követően alaposan megvárattak minket a számlával, mert a haver, meg a külföldiek körbeugrálása fontosabb volt.. Az ilyen helyekről olyan keserű szájízzel tudok távozni!

Egy darabig aszfalt úton bandukoltunk és lestük, hogy hol visz be minket a kék jelzés az erdőbe. A kék jelzésről egy jelöletlen ösvény kellett, hogy elvezessen minket a Tündér-szakadékhoz. Az első ösvénynél meg is álltunk tanácskozni, hogy megfelelő-e és Putyó GPS-e azt mutatta, hogy ezen rá tudunk csatlakozni a szakadékhoz vezető ösvényre. Egy kis idő múlva az ösvény ketté ágazott, itt is a GPS segítségét kértük, majd a következő elágazásnál is. Az ösvények egyre szűkebbek voltak és végül amit választottunk, az el is fogyott alólunk. Egyszer csak a meredek hegyoldalban csúszkálva találtuk magunkat. Nem sikerült maradéktalanul zerge üzemmódba kapcsolni, így fától fáig egyensúlyozva, csüngve, csúszkálva haladtunk előre. Öcsémnek közben egy elcsörtető vaddisznót is volt szerencséje látni, innentől még jobban bennem volt a félsz, hogy valahol egy mérgesebb példányba ütközünk.
Eltévedtünk, bár a GPS azt mutatta, hogy az úton vagyunk. Egy idő (és sok küzdelem) után javasoltam, hogy felfele haladjunk először, ne előre, mert mintha közel lenne a meredek teteje, érdemesebb lenne előbb vízszintesbe kerülni és úgy tartani az irányt. Fel is evickéltünk és ott találtuk magunkat a megfelelő úton (légvonalban talán 1 méter volt a különbség, ezért mutatta úgy a kütyü, hogy jó úton vagyunk). A Tündér-barlangot és a Tündér-szakadék izgalmasabb részét így sajnos elkerültük. Gyanús volt nekem ez a hely, szerintem a tündérek alaposan eltereltek minket, ráadásul Putyó GPS-ét is lekapcsolták, ezt a szakaszt pont nem rögzítette. Több, mint gyanús, nem? :) Képeket erről a részről nem készítettem semmit, örültem, hogy nem csúszok le a hegyoldalban és tartani tudom magam (ezért utólag le is lettem szúrva, mármint hogy azért, mert nem fotóztam). Öcsémnek is valahol itt ment el a lelkesedése és innentől már csak a túra végét várta, de az még egy kicsit arrébb volt.

Hamarosan hangulatos kis csomóponthoz érkeztünk, ahol meg kellett győznünk Imrét, hogy itt bizony pár száz méteres kitérőt szeretnénk tenni a Klastrom-szirtekhez. Egy darabon kaptattunk egy kicsit fefelé, aztán ereszkedtünk lefelé, míg egy kiugró sziklás részhez nem értünk. Itt egy kicsit megpihentünk, kilihegtük az elmúlt óra fáradalmait és izgalmait, majd átsétáltunk a szomszédos Kémény-sziklához. Ez egy jó kis szikla terasz volt, ahol kényelmesen el lehetett üldögélni, hemperegni, nézelődni, de azért csak óvatosan.

Miután ismét sikerült a körülményekhez képest valamelyest feltöltődni, tovább indultunk és visszatértünk a csomóponthoz, majd a Szénás úton folytattuk utunkat. Itt találtunk egy jópofa esőházat, amiben egy üzenet várta az arra járót: Költözz ki a szabadba!

Nagyon tetszett nekem a Szénás út, minden olyan tágas volt és tele volt pozitív energiával. Engem nagyon feltöltött így a kirándulás vége felé.

Túránk utolsó látványossága a Pilis-nyergi víznyelő. Semmi extra, két nagy-nagy lyuk, tele uszadék fával és szeméttel.Gondolom kinézhetne jobban is. Ezt is láttuk. :)

17:45 körül érkeztünk vissza a Pilis-nyereghez. Úgy saccoltuk, hogy még kb. 2 km van előttünk. Felvetettem, hogy lépjünk ki, hátha elérjük a 18:05-ös buszt. Óránként indul lefele járat, nem sok kedvem volt egy órát még üldögélni az erdőben, mire jön a következő, de sétálni sem megállókat előre. Így hát iparkodtunk, ahogy tudtunk, kaptunk még egy kaptatót a végére, néhol már csak vonszoltuk magunkat, de azt gyorsan. :)

Hősiesen felhasználtuk utolsó energia tartalékainkat, így végül sikerült elérni a buszt, ami lefelé is tömegnyomor volt, de most szerencsére jutott nekünk ülőhely. 

Tartalmas és fárasztó nap volt, végül 19,4 km-t gyalogoltunk. Öcsém lépésszámlálója kb. 28.000 lépést számolt, ha jól emlékszem. :) Tervezzük, hogy járunk még errefelé, mert sok a látványosság, ami nem fért bele ebbe a túratervbe. :)

Én személy szerint másnapra szabit vettem ki, hogy kipihenjem a hosszú hétvégét. :)

Még több kép a blog Facebook oldalán, ITT.

Két keréken a Nagymamához - Kerékpártúra: Pomáz - Örkény (2012.04.28-29.)

Mivel mostanában nem/sem vet fel minket a pénz, Nagyinál pedig nem voltunk már vagy egy éve, azt találtuk ki Putyóval, hogy megspórolva az útiköltséget, bringával megyünk hozzá Örkénybe. Így összekötjük a kellemest a hasznossal és túrázunk is egyet. :) A távolságot minimum 80 km-re saccoltuk, ezért ott kellett töltenünk egy éjszakát a visszaút előtt.

Putyó által gondosan megtervezett útvonalunk odafelé: Pomáz - Budakalász - Budapest - Dunaharaszti - Alsónémedi - Ócsa - Inárcs - Kakucs - Újhartyán - Hernád - Örkény (92 km).

Viszonylag későn, 11:00-kor indultunk el otthonról. Budapesten a megszokott, munkába járós útvonalon mentünk a Rákóczi-hídig, a pesti oldalon. Ez egy kicsit hosszabb, mint a budai oldalon, de nyugisabb. Budán a rakparton vezet a bringaút, amin osztozni kell a sok-sok turistával és kerékpárossal, így igen kellemetlen kerülgetni egymást.

A Rákóczi-híd után lementünk a Duna-partra és hosszú kilométereken át ott is maradtunk. :)

Az első pihenőt 13:20 körül, 33 km után tartottuk, röpke ebédet fogyasztva a vízparton.

Részben föld úton kellett tekerni, de nem volt kellemetlen a terep. A soroksári partrésztől le voltunk nyűgözve. Villák és vityillók váltogatták egymást, minden ház előtt stég és padok, gondozott gyep. Elfogadnánk itt egy telket mi is szívesen. )

14:30 körül érkeztünk Dunaharaszti határába és itt megpihentünk kicsit a Zöld Béka vendéglőben, ahol nagy boldogan magamévá tettem egy jeges kávét.

Ezt követően hamarosan elértük az M0-s hidat és búcsút kellett vennünk a Dunától.

Dunaharasztin egy hosszú-hosszú utcán végig tekerve haladtunk keresztül. Az 50. kilométernél értük el Alsónémedit, innen még 8 km volt Ócsáig, következő állomásunkig. Itt több időt terveztünk eltölteni, mert lakodalmas rendezvény volt a helyi tájházban, amiről aztán végül lemaradtunk. 16:30 körül értünk Ócsára, még sok ember mászkált népi viseletben, de program már nem volt. Megcsodáltuk az 5 portából álló tájházat, ami nagyon tetszett nekem, igen takaros és hangulatos. Szomszédságában fölé tornyosul egy szép, 13. századbeli református templom.

Ócsa határában még megálltunk az Öreghegyi Pincesoron. A löszréteg alá vájt pincesor a XVII. századból származik. Az ide vezető út nagyon homokos volt, megküzdöttünk vele rendesen, le is kellett szállnunk kicsit tolni a paripákat.

Sétálgattunk kicsit a pincék között, fotózgattunk

és nagy szerencsénkre találkoztunk egy tulajdonossal is, akivel Putyó szóba elegyedett és végül felajánlotta, hogy megmutatja, hogy is néz ki egy ilyen pince. Persze nem ellenkeztünk. :)

A pasas sok információt átadott nekünk, azt is megtudtuk tőle, hogy itt már nem igazán készítenek bort, szőlő sem nagyon van, többnyire megveszik pl. Tokajban a bort és csak tárolják a pincékben. Neki mondjuk pont volt saját bora, meg is kínált minket vele, de sajnos vissza kellett utasítanunk, mivel még sok kilométer állt előttünk.

Bekaptunk 1-2 szendvicset és 18:00 körül indultunk tovább. Hamarosan már igencsak éreztem a fenekemet, kezdtem nagyon elfáradni, sajgott mindenem. Meg kellett állapítsam, hogy 70 km körül van a tűréshatárom. Putyó kb. 80 km-re számolta az utat, de azt már lassan elértük és még messze volt a cél. Ráadásul egész nap szembe fújt a szél és ez is megnehezítette a tekerést, így az átlagsebességünk kritikán aluli volt.

Különösen Hernád előtt szitkozódtam már nagyon, mivel hosszú-hosszú kilométereket tekertünk a két település között és csak nem akartunk odaérni Hernádra. Végül 19:30-ra érkeztünk meg Nagyihoz (az utolsó kilométereket már vicsorogva tettem meg), aki finom gombapörkölttel várt minket. :) Este néztük kicsit együtt a tv-t, közben beszélgettünk, aztán 22:30 körül takarodót fújtunk.

Másnap reggel 7:30-8:00-kor felkeltünk, reggeliztünk és vártuk Anyuékat. Közben Putyó lenyírta a füvet,  Nagyi meggyes pitét sütött és hamarosan Anyuék is megérkeztek. Együtt töltöttük a délelőttöt és felköszöntöttük Nagyikát 79. születésnapja alkalmából. Anna húgom nagyon szép Házi áldást készített neki, aminek nagy sikere volt.

13:00 körül terveztük, hogy elindulunk haza, de ekkor Putyó észrevette, hogy teljesen lapos a hátsó kereke, valahol defektet kapott, ezért ki kellett cserélnie a belső gumit. Így volt 14:00 is, mire felkerekedtünk. 

Hazafelé másik útvonalat választottunk: Örkény - Tatárszentgyörgy - Dabas - Bugyi - Taksony - Dunaharaszti - Budapest, Batthyány tér (77,8).

A visszaúton már hasítottunk rendesen, többnyire hátulról kaptuk a szelet, így jó tempóban tudtunk haladni. 30 km után már nagyon fájt a fenekem az előző napi megterheléstől és végül Putyó javaslatára levettem a bélelt nadrágot, hátha jobb lesz. Jobb lett, úgyhogy legközelebb nem fogom erőltetni a bringás gatyát. Végig nagyon jó utakon mentünk, érintettük a Délegyházi tavakat is, nagy kedvet kaptam, hogy csobbanjak egyet. Évek óta szeretnék összeszedni egy társaságot, odatekerni és piknikezni, bulizni egy nagyot a tavaknál. Remélem egyszer összejön.

Hazafelé is volt sok látnivaló, Tatárszentgyörgy és Dabas között például egy nagy árvalányhaj mező mellett tekertünk el. Szerintem legalábbis az volt.

Dabason pedig sok-sok gólyát láttunk.

Bugyin megálltunk egy cukinál és kielégítettük fagyi-függőségemet. :) 

Dabason és Bugyin egyébként végig kiépített bringaút vezetett át, szép város volt mind, 

Egy csatorna Bugyi határában

Taksony is nagyon tetszett. Itt tartottunk egy nagyobb pihenőt a Holt-Duna partján, elmajszoltunk egy-két szendvicset.

Ismét megálltunk a Zöld Béka vendéglőnél is egy kávéra, Dunaharaszti határában.
Putyóval már előző nap megszavaztuk, hogy nem fogunk hazáig tekerni, csak a Batthyány térig és ott HÉV-re rakjuk a bringákat. Előtte még meg kellett küzdeni a turistáktól hemzsegő  budai rakparttal és végül 20:00-ra érkeztünk meg a HÉV végállomásra. 

A kilométerórám szerint első nap 1633,7, második nap pedig 1400 kalóriát égettem el! :-D

Attól függetlenül, hogy kicsit megszenvedtük, jó kis túra volt. Végre tekertünk egy nagyot! Most már azt nézegetjük, hogyan mehetnénk le Apuhoz Alapra bringával, mert nagyjából egy vonalban van Örkénnyel. Ha HÉV-re rakjuk a bringát itt is, meg esetleg Csepel felé is, akkor sok energiát és időt megspórolhatnánk. :)